Jackie Kennedy, kora egyik legnagyobb stílusikonjának számított, akinek mindig tökéletes és kifogástalan volt a megjelenése. Hatása még máig él, pedig a volt amerikai First Lady már huszonöt éve halott. De nemcsak gyönyörű ruhái, sminkje és haja vívta ki az elismerő pillantásokat, hibátlan, ragyogó bőre is védjegyévé vált.

Jackie Kennedy egyszerű rutinja, meg egy kis luxuskrém

Bőrének szépségére nagyon odafigyelt, ennek ellenére mégis egyszerűen oldotta meg az esti rutinját. Első lépésként meleg vízzel mosta meg az arcát, majd fogott egy törölközőt, és felfelé irányuló mozdulatokkal átdörzsölte. Ezután hideg vízzel öblítette le, amitől remekül beindult a vérkeringés. Amikor végzett az arcmosással, fogta kedvenc krémjét és ugyancsak felfelé irányuló mozdulatokkal két percen keresztül masszírozta az arcába, nem felejtve a nyak és dekoltázs környékét.

 

Ez elég egyszerűen hangzik a manapság divatos többlépéses arcápolási rutinokkal ellentétben, de azért ebben is volt trükk. A metódust ugyanis nem más tanácsolta neki, mint a híres, Amerikában praktizáló bőrgyógyász, László Ernő. A krém, amit Jackie használt az egyik leghíresebb terméke a cégnek, amit azóta is kapni, igaz körülbelül 80 000 forintba kerül.

Ernő László egyébként nagyon válogatós volt a pácienseit illetően, akik közé például Greta Garbo, Audrey Hepburn és Marilyn Monroe is tartozott, sőt ma is számos híresség jár az általa alapított bőrgyógyászati intézetbe, New Yorkban. Nem véletlenül volt népszerű és világhírű, hiszen nagyon jól kezelte az egyes bőrproblémákat, így nem meglepő, hogy Jackie is őt választotta. Idővel a Erno Laszlo Phormula 3-9 Repair Cream vált az első számú kedvencévé, aminek hibátlan, ragyogó és a látható pórusoktól mentes arcbőrét köszönhette.

Képek: Getty Images/Bettmann, Santi Visalli.

  • Megosztás:
hirdetés