A legjobb dolgok mindig a legváratlanabb helyzetekből alakulnak, és ez a tény igaz Odile Kern egykori modell életére is. A francia hölgy nyolc évig dolgozott a divatmárkának, az ott eltöltött időkre pedig még mindig élénken és szívesen emlékezik vissza.

hirdetés

Az ’50-es években még nem volt átlagos, ha egy nő dolgozott, és ez gyakran unalmas életet, eseménytelen hétköznapokat eredményezett. Ezért döntött úgy Odile is, hogy férje tudta nélkül, napi két óra munkát vállal a párizsi Dior butikban. Történt egy nap, hogy éppen ugyanabba a liftbe szállt be, mint a neves divattervező, aki még aznap eldöntötte, leszerződteti hivatalos modelljének.

 

A mai értelemben klasszikusnak számító, magas, vékony alkatú Odile hamar sikeres lett, egy-egy bemutató alkalmával akár hússzor is ruhát kellett cserélnie. Hogy megváltozott az élete, az biztos, de azt mondta, ez neki egyáltalán nem volt teher, hiszen elkötelezett volt a márka és annak szellemisége iránt, Monsieur Dior pedig olyan volt, mintha a családja lenne.

Dior forradalminak számított ’47-ben piacra dobott, New Look nevű haute coture kollekciójával, ami nevéhez méltón új stílust teremtett, elvágva a társadalmat a korábbi normáktól. Odile arról is mesélt, milyen merész és sokszínű tervező volt, hiszen a klasszikus modelleken kívül alacsony, idős és nagy keblekkel megáldott hölgyeket is alkalmazott. Azt akarta ugyanis, hogy a vásárlók megtalálják magukat a bemutatott ruhákban. Akkoriban még jellemző volt, hogy privát megrendeléseket is készítettek a divatházak, így a modellek naponta bemutatták a kollekció darabjait a vásárlóknak.

Odile nagyon élvezte ezt az életstílust, ami akkoriban nem fizetett sokat, de olyan élményeket adott, melyekre máig kristálytisztán és szeretettel emlékezik vissza.

Képek: Getty Images/Fred Ramage, Harper’s Bazaar Uk.

  • Megosztás:
hirdetés