A batikolt divat újra felidézi bennünk a kilencvenes évek színes varázsát. Ami azt illeti, a foltos pólók trendjét nem nagy ördöngösség követni, hiszen ezeket a darabokat bárki játszva elkészítheti.

A kilencvenes években sok lány hétvégi programját képezte a zugbatikolás, amit, cseppet sem szakszerűen, viszont annál nagyobb lelkesedéssel végeztek. Aztán persze, jó volt megvillantani az újragondolt, immár szivárványszínben pompázó pólót a nyári táborokban, ahol az ilyesmi, saját kezűleg készült holmit, mamafarmerral és edzőcipővel hordták. Ismerős a szett, nem igaz?

Hiszen ma pont ugyanígy viselik a batikolt pólót, csak éppen a divatüzletek megkérik az árát. Pedig a batikolás még mindig ugyanolyan egyszerű, mint korábban, annyi különbséggel, hogy sokkal több technikáról értesülhet az ember az interneten keresztül, és a ruhafestékek is jobb minőségűek, mint hajdanán.

Az előkészület, és maga a művészkedési folyamat csupán néhány percet vesz igénybe, persze, az anyag száradását ki kell várni, ami hozzátold egy kis türelmi időt. Az első videó két divatos minta elkészítését mutatja meg, amiből sok-sok új ötlet és inspiráció születhet. Csak egy megunt, de jó minőségű pólóra, illetve ruha-, vagy batikfestékre lesz szükségünk.

 

A festéktől függően a feloldáshoz sót, a színrögzítő áztatáshoz ecetet kell előkészítenünk. Általában négy-öt áztatás és kézi mosás után távozik el az anyagból a felesleges festékmaradék, addig nem szabad a pólót gépben kimosni, hiszen erősen megfestené a vizet. A batikolást érdemes gumiabroszon, tálcán, tálkában végezni, hogy sehol ne hagyjon foltot.

 

A második videóban látható technika annyiban tér el, hogy a sötét póló batikolásához a fehérítő vegyszer, vagy hypo is előkerül. Mindenképp olyan pólót válasszunk a művelethez, amit nem sajnálunk, mert utána már nem lehet visszahozni a régi formáját.

Kiemelt kép: Daniel Zuchnik/Getty Images.

 

  • Megosztás:
hirdetés