Az UV-mentes barnulás egyre népszerűbb azok körében, akik gyorsan, pár óra alatt szeretnék elérni nyári színüket. A DHA testfújás szinte azonnali, egyenletes barnaságot ígér, a leégés veszélye nélkül. Ám éppúgy, mint az önbarnító krémek esetében, a szép eredmény mellett megvannak a hátrányai, melyeket érdemes figyelembe venni.

hirdetés

Ma már szerencsére egyre többen részesítik előnyben a biztonságos barnulást, amibe a szoláriumozás éppúgy nem tartozik bele, mint a fényvédők nélküli napfürdőzés. A DHA testfújás még mindig az egyik legkevésbé rizikós barnulási módnak tűnik, amit 2010-ben az Európai Bizottság is veszélytelen eljárásnak ítélt.

A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a barnító testfújás elterjedését követően megosztó vélemények kerültek napvilágra a fújás során felszabaduló, belélegzett anyagok szervezetre gyakorolt hatását illetően, ám az egymással ellentmondó állításokat eddig még nem sikerült átfogó tanulmányokkal alátámasztani.

A bőrgyógyászok azonban abban egyetértenek, hogy a DHA, vagyis a dihidroxi-aceton nevű anyag a bőrt nem károsítja, hiszen csak a bőr felső, gyorsan cserélődő rétegét festi meg káros UV-sugarak nélkül, így a kezelésen a nagyon világos bőrűek is részt vehetnek.

Mi az a DHA testfújás, és hogyan működik?

Az UV-mentes barnítás során a bőr egy kémiai folyamat hatására változik sötétebbé. A DHA egy speciális cukorszármazék, ami reakcióba lép a bőr felső hámrétegében található aminosavakkal, ezáltal jön létre a hamis barnaság.

Azért hamis, mert ellentétben a napfény hatásával, a kezelés után egyáltalán nem termelődik melanin. Az önbarnítóval szerzett barnaság ezért nem is tart hosszú ideig, nagyjából addig, amíg a bőrfelszín a természetes megújulás során kicserélődik. A színkopás fokozatos halványodást eredményez, végül az eredeti bőrárnyalat válik láthatóvá.

Az UV-mentes barnulás előnyei

A barnító testfújás ma már a legtöbb szépségszalonban elérhető szolgáltatás, sőt, egyes szoláriumok a leégésre hajlamosak számára kínálják biztonságosabb alternatívaként. Az eljárás nagyjából tíz percet vesz igénybe, és a barnító testpermet hatása azonnal látható, de ekkor még kissé erőteljesebb formában. A vízálló barnaság elérése fokozatosan történik, nagyjából másnapra éri el a bőr a természetesnek tűnő, nyárias színhatást.

Az egyenletes barna szín bőrtípustól függően körülbelül egy hétig tart, azután a bőr cserélődésével, hámlásával gyakorlatilag fokozatosan lekopik. Foltosodás csak akkor lehetséges, ha a kezelés előtt a bőrfelület nincs 100%-osan megtisztítva, leradírozva. Ezért a barnító testfújás előtt célszerű lezuhanyozni, illetve megszabadulni az elhalt hámsejtektől.

A DHA nagy előnye, hogy így elkerülhetőek az UV-sugárzás káros következményei, mint a leégés, a bőröregedés felgyorsulása, valamint a ráncok és a bőrrák kialakulásának kockázata. A bőr hidratálásának és táplálásának érdekében, a barnító folyadékba aloe verát és vitaminokat kevernek. A kezelés előtt a körmökre, tenyérre védőkrémet kennek, illetve olyan folyadékkal kenik be a testfelületet, ami helyrebillenti a bőr pH-értékét.

A barnító eljárás gyors, de kicsit macerás

Az azonnal elért szín egy darabig még nem tartós, hő és izzadság hatására elcsúszkálhat. A testfújást követően legalább nyolc órán át kerülni kell a mosakodást, tusolást, és bármifajta vízzel való érintkezést, máskülönben a barnulás folyamata megállhat, illetve csíkossá válhat az eredmény.

A szőrtelenítést is érdemes a kezelés előtt elvégezni, illetve a testfújás napján a testápoló készítmények használatát kerülni kell. A barnítás utáni első zuhanyzás kizárólag vízzel történhet, ekkor távozik a bőrről a felvitt kozmetikai festékanyag, a DHA pedig a bőr felszínébe jutva fejti ki barnító hatását.

Száraz bőrűeknél a kopás folyamata kissé felgyorsulhat, a bőr húzódhat, több krémezést igényelhet a szín megtartásáért. Közvetlenül a fújás után a bőrszín ijesztően barna lehet, majd a második-harmadik napon éri el azt a stádiumot, amikor már esztétikus és természetes hatást kelt. Így a találkozókat érdemes áttenni a barnítás napjáról egy későbbi időpontra. Edzést sem jó aznapra időzíteni, mert a frissen felvitt szín még elfolyhat.

A napozás, szoláriumozás utáni színkopással ellentétben, amikor az önbarnító távozni kezd az elhalt hámsejtekkel, sokkal kontrasztosabb lesz a színváltás.

A barnítás egyébként egy kompresszoros pisztoly segítségével történik, ezért vigyázni kell, hogy a permetezés közben ne lélegezd be a folyadékot, illetve szembe, szájba, nyálkahártyára ne kerüljön. Meztelenül, vagy fehérneműben is elvégezhető a barnítás, sok helyen például egyszer használatos, eldobható bugyit adnak, de vihetsz sajátot is, lehetőleg olyat, amit nem sajnálsz.

Bár a DHA-val kezelt bőrfelület szép barna színt kap, ugyanúgy hajlamos a leégésre, sőt, még jobban oda kell figyelni a magas faktorszámú fényvédők használatára, ha napfényre mész. Az UV-mentes barnítás ára szalononként változó, általában egy testfújás 3800-6000 forint között mozog. Többféle árnyalat is kérhető.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés