Bár a szeplők most divatosak, a kisebb-nagyobb, barnás pigmentfoltok sokak számára gondot okoznak nyáron. Ha egységesebbé szeretnéd tenni a bőröd tónusát, az alábbi termékeket javasoljuk.

A világos bőrtípus ugyan hajlamosabb a hiperpigmentációra, a napfény, vagy hormonváltozások következtében kialakuló barnás bőrfoltok bárkit érinthetnek. A bőr öregedési folyamata jelentősen felgyorsítja a pigmentfoltok keletkezését, hiszen ilyenkor a bőrfelszín már kevésbé ellenálló a napfénnyel szemben, de nemcsak ez az egyetlen tényező a kiváltó ok.

A kozmetikai laboratóriumokban zajló kutatások többsége arra a következtetésre jutott, hogy a pigmentfoltokat és a ráncokat érdemes együtt kezelni, hiszen, ha javítjuk a bőr ellenálló képességét, az elszíneződések és a barázdák egyaránt csökkennek. Ezért a bőrfeszesítő kencék nagy része ma már olyan összetevőket is tartalmaz, melyek a barnás foltok halványítására alkalmasak.

Ám vannak, akik egész életükben hajlamosak a pigmentfoltok kialakulására, kortól függetlenül. Náluk általában az erős napfény idézi elő a sárgásbarnás, illetve kávébarna foltokat, melyek a szeplőknél jóval nagyobbak is lehetnek. Elsősorban az UV-sugárzás elleni bőrvédelem a legfontosabb, de vitaminokkal, ásványi anyagokkal is erősíthető a bőrsejtek ellenálló képessége. Az E- és C-vitamin antioxidáns hatásával megállítja a szabad gyökök káros munkálkodását, ezáltal nemcsak a bőröregedést lassítják, hanem az elszíneződéseket is csökkentik.

Az alábbi kencék nyáron is segítenek megújítani a bőrünket, hogy egyenletesebb színt kapjon, és természetes valójában ragyogjon, még smink nélkül is!

 

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés