A szép bőr, vagyis a vonzó kinézet segít megszerezni a vágyott állást; ha attraktívnak érezzük magunkat, nagyobb hatással vagyunk a munkatársainkra és eredményesebben alakítjuk kapcsolatainkat. A FOREO felméréséből az is kiderült, hogy az emberek 65%-a szerint a vonzó kinézet és a sikeresség között szoros összefüggés húzódik.

Számos érdekes eredményt hozott a 6300 fő bevonásával készült globális, 100 országot érintő szépség-kutatás: a válaszadók 81%-a egyetértett abban, hogy a dekoratív emberek könnyebben tudnak kapcsolatokat kialakítani, 14 %-uk szerint a vonzó kinézetnek nincs semmilyen hatása, 5% pedig úgy gondolta, hogy a szépség igazából hátrányt jelenthet.

A szép bőr a magabiztosabb fellépés kulcsa?

Az első benyomás rendkívül fontos, kiváltképp az állásinterjúkon – erre is rámutatott az említett felmérés. A válaszadók 39%-a állította, hogy kinézetük közrejátszott abban, hogy megkapják-e a vágyott állást. Akik ezzel egyetértettek, azok 28%-a szerint vonzó megjelenésük miatt kapták meg a munkát. 4%-uk az ellenkezőjét állította: szerintük azért nem nyerték el az állást, mert túl jól néztek ki. 7% pedig azt tapasztalta, hogy a kevésbé vonzó kinézetük miatt nem nyerték el végül a munkát.

Globális szinten is érezhető a nyomás, amely az állásinterjún való megjelenéssel függ össze. Ezt bizonyítja az is, hogy a megkérdezettek 68%-a sohasem vett részt állásinterjún smink nélkül. Azt viszont érdekes látni, hogy miután megkapták az állást, csupán 35%-uk visel make-up-ot a munkahelyén annak ellenére, hogy 71%-ék magabiztosabbnak érzi magát sminket viselve az irodában.

A kutatás a reakciókat is vizsgálta: megdöbbentő módon a válaszolók 53%-a szerint a kollégák pozitívabban viszonyulnak feléjük a munkahelyen, amikor sminket viselnek. 34%-uk pedig arról számolt be, hogy érzett már hátrányos megkülönböztetést akkor, amikor a bőre állapota nem volt tökéletes. De a szépség hatása itt nem ér véget: a meggyőzés az egyik leginkább vágyott soft-skill 2019-ben a LinkedIn felmérése szerint, amely a szakmai sikerek egyik kulcsa lehet. A svéd szépségápolási márka kutatásában résztvevők is osztják ezt a véleményt; 65%-uk hiszi, hogy vonzó külsővel eredményesebben tudnak érvényt szerezni a munkájukban.

Hol számít legjobban a vonzó külső?

A felmérés régiók szintjén is vizsgálta a szépség és sikeresség közötti összefüggést. Az ázsiai országok válaszadóinak elsöprő többsége (77%) állította, hogy a vonzó kinézettel sikeresebbek lehetünk. A kelet-ázsiai megkérdezettek közel fele (45%) szerint szép kinézetük miatt kaptak egy-egy munkát. Ezt a véleményt a délkelet-ázsiaiak 40%-a, a közel-keleti válaszadók 32%-a, az afrikai résztvevők 31%-a osztotta. A legalacsonyabb százalékban a közép-európaiak értettek ezzel egyet, csupán minden 5. válaszadó.

 

A smink hatását is kutatta a felmérés kontinensek szerint, itt is kiemelkedik Ázsia; 66% vallja, hogy van összefüggés a make-up viselése és a feléjük irányuló pozitív hozzáállás között. Az állítással az afrikaiak 56%-a, a latin-amerikai válaszadók 54%-a ért egyet. Afrika volt az egyetlen régió, ahol többen szavaztak a smink nélküli állásinterjúra (59%), mint a make-up viselésére.

A felmérésben a válaszadók 98%-a állította, hogy ha szép a bőre, akkor szebbnek érzi magát, és 96% rendszeresen tisztítja bőrét.

Forrás: Foreo online felmérés, 2019 (6300 fős minta).

Képek: Getty Images.

Infografikák: Foreo.

 

  • Megosztás:
hirdetés