A 2013-as tavaszi-nyári kollekciók bemutatóin számtalan módon felsejlett a kilencvenes évek divatja. Ennek lecsapódása az üzletek kirakataiban éppúgy tetten érhető: újra előtérbe kerültek a vagány farmercuccok, a sortok szára rövidebb, a derekuk magasabb lett. Ám a kifutókon nemcsak a ruhák, hanem néhány esetben a sminkek is megidézték a kilencvenes évek hangulatát.

A Rag & Bone sminkmestere az akkori szupermodellek kinézetét vette alapul, így hát fellapozott néhány régi magazint, hogy ellesse az ezredforduló előtti, divatos sminkstílusokat. Bár különböző festési módokra akadt, megragadta a figyelmét egy átfogó, egységes irányzat: az akkori nőideál megjelenése egyszerre hordozta magában a maszkulin és feminin vonásokat, mely a sminkjében éppúgy tükröződött.

Így készült a modellek karakteres, natúr sminkje

Gucci Westman, a Revlon művészeti igazgatója felelt a modellek sminkstílusáért. Westman egyébként sminkmesterként és kreatív dizájnerként egyaránt ismert a kozmetikai iparban.

– A lányok szemére akartam helyezni a hangsúlyt, de nem direkt módon. Olyan tekintetet képzeltem el, mely merész, ugyanakkor lágy és természetes. A kilencvenes évek legendás szupermodelljei ihlették a Rag & Bone tavaszi sminkjét, melyben a dús, karakteres, vastag szemöldök vonzza a figyelmet. Az arc porcelános, tiszta hatását megtartottam, de az ajkak esetében egy picit újítottam, hiszen a hússzínt egy kis vizes csillogással kevertem. Alapvetően ez egy visszafogott, friss, csajos smink, melynek erejét a férfias szemöldök adja – így beszélt Gucci Westman a Rag & Bone modelljeinek sminkjéről.

Az arc alapozása

A modellek arcbőre csupán könnyű, selymes alapszínt kapott. Alapozó helyett a Revlon Photoready bőrtökéletesítő BB-krémjét használta a sminkmester, mely egyenletes ragyogást kölcsönöz a bőrnek. Az orcákra leheletfinom rózsaszín pír került, mely szinte nem is látszik. Ezt a hatást a Revlon tavaszi kollekciójából való Baba Stick nevű, szájra, szemhéjra, arccsontra egyaránt alkalmazható pirosító stiftjével érték el a sminkesek.

Szem és szemöldök hangsúlyozása

A Revlon Colorstay szemhéjárnyaló termékcsaládból a Quad-színpalettát használták a backstage-ben, mely négy tónusból áll. Tartalmaz bézs, homok, fahéj és barna árnyalatot, melyek együtt és külön-külön is jó alapjai lehetnek a natúr sminkeknek.

A szemöldököt barna szemárnyékoló porral és barna szemceruzával tették karakteresebbé és vastagabbá, a szemhéjakat pedig halvány bézzsel és homokszínnel tónusozták. A szempillák szintén természetes hatásúak, melyek nem igényelnek speciális dúsítást és göndörítést, csak natúr sminkekhez ajánlott, kávébarna vagy grafitszürke szempillafestéket.

Ajkak festése

A Revlon sminkmestere hússzínű szájkontúrt választott, majd halvány, korallos árnyalatú rúzzsal emelte ki az ajkakat, végül cukorrózsaszín ajakápoló vajjal fejezte be a műveletet.

  • Megosztás:
hirdetés