Az arckrémekben található kollagén többnyire nem hasznosul, hiszen csak a bőr felszíne alá jut be a hatóanyag. A kollagén-indukciós terápia egy olyan eljárás, amely azon túl, hogy mélyebbre juttatja a bőrfiatalító anyagokat, aktiválja a kollagén termelődését, és regenerálódásra ösztönzi a sejteket.

A bőröregedés folyamata nem állítható meg, de egy kis odafigyeléssel és megfelelő ápolással lassítható. Ez egy hosszadalmas reakciólánc, amelynek első látható tüneteit a kollagéntermelés fokozatos csökkenése okozza, aminek következtében a bőr megereszkedik, illetve rugalmatlanná válik, a vonások szép lassan elmásznak a helyükről, majd a mimikai ráncok elmélyülnek, és szarkalábak jelennek meg ott, ahol a bőr gyakrabban gyűrődik.

Bár teljesen természetes, hogy ahogy idősödünk, a kollagén szintézise belassul, valamint lecsökken, számos olyan külső és belső, sejtkárosító tényező akad, amely felgyorsíthatja a kollagénvesztést, ezért érdemes tenni ellene.

Hogy működik a kollagén-indukciós terápia?

Az esztétikai bőrgyógyászati és kozmetikai kezelések egyik népszerű eljárása a kollagén-indukciós terápia, amit dermarollerrel, vagy annak továbbfejlesztett, gépesített változatával, a MezoPen nevű eszközzel végeznek. A dermaroller lényegében nem egy szimpla arcmasszírozó henger, hiszen apró kis hegyes tüskék borítják a felületét.

Akár 600 ilyen tűt tartalmazhat a roller, melynek célja, hogy mikroszkopikus tűszúrásokat ejtsen a bőrön, ezáltal elindítson benne egy regenerálódási válaszfolyamatot. A szabad szemmel nem is látható sebek hatására a bőr számos olyan anyagot kezd el termelni, vagy odacsoportosítani, melyek elősegítik a sérülések gyógyulását.

Ilyenkor aktiválódik a kollagén termelése, fokozódnak a bőrben az anyagcsere-folyamatok, és a védekezés közepette megnő a bőrsejtek ellenálló képessége. Bár a változás a bőr mélyebb rétegeiben megy végbe, szó szerint megújul a bőrfelszín, mely kezelésről kezelésre rugalmasabb és feszesebb lesz. A dermaroller és a MezoPen ugyanazt a hatást éri el, csak, míg a kezelendő területekhez mérten a dermarollert váltogatni kell, a gépesített eszköz egy kezelésen belül tudja változtatni a tű méretét.

A tűszúrásokkal kiprovokált bőrregeneráció mellett, a terápia másik nagy előnye, hogy sokkal mélyebbre juttatja a hatóanyagokat, mint a fiatalító arckrémek. A biorevitalizáció, és a mezoterápia során vitaminokat, antioxidáns és ásványi anyagokat, hialuronsavat, és más egyéb, biológiai aktivátorokat juttatnak a bőr különböző rétegeibe, melyek elősegítik a regenerálódási folyamatokat. A kollagén bejuttatása helyett, inkább a kollagéntermelés fokozásán van a hangsúly, melynek folyamatát az apró tűszúrások nyomán keletkező molekulák serkentik.

Milyen bőrhibákra jelenthet megoldást?

A kollagén-indukciós terápia elsősorban a bőrfiatalításban segít. Csökkenti a ráncokat az arc, a nyak, és a dekoltázs területén, illetve az ajkak körül. Hatására feszesebbé, tömörebbé válik a bőr, petyhüdtsége megszűnik.

Ugyanakkor pattanások után megmaradt hegek, terhességi csíkok, valamint narancsbőr kezelésére is alkalmas, különösen a has és a felkar bőrén. Az eljárás láthatóan halványítja a pigmentfoltokat.

Mikor nem javasolt a kezelés?

A várandósság és a szoptatás ideje alatt, illetve aktív bőrfertőzés, gyulladt, gennyes pattanás, vagy herpesz jelenlétekor a terápia ellenjavallt. Cukorbetegség, ekcéma, pikkelysömör, rosacea, autoimmun betegség, vagy valamilyen rosszindulatú elváltozás fennállásakor a kezelést kerülni kell, éppúgy, mint véralvadásgátló gyógyszerek szedésekor, vagy lázzal, gyulladással járó fertőzések esetén. A helyi érzéstelenítés miatt a lidocain-érzékenyég tisztázása is fontos.

Így zajlik a terápia

Egy-egy kezelés általában harminc-negyven percet vesz igénybe, és nem annyira fájdalmas, mint amilyennek tűnik. A terápiát megelőzően fertőtlenítik, majd érzéstelenítő krémmel kezelik a bőrt, így igazán nem kell attól tartani, hogy komolyabb kellemetlenségeket okozhat. A mikroszkopikus tűnyomok az arcbőr érzékenységétől függően, csak hamar elmúló, pici bőrpírral járnak, ami egy nyugtató maszkkal könnyen orvosolható.

A kollagén-indukciós terápia után kerülendő az erős napfény és a szolárium, illetve ajánlott fényvédővel bekenni a kezelt területet. Látható, érzékelhető javulás már néhány nappal az első kezelés után jelentkezik, de komplexebb bőrproblémák esetén a heti rendszerességgel végzett, kúraszerű kezelés javasolt. A terápia előtt érdemes konzultációt kérni.

 

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés