A koreai szépségápolás már néhány éve uralja a kozmetikai ipart, azonban nemrégiben Japán is becsatlakozott a sorba, nem kevés sikerrel. J-beauty néven kezdte meghódítani a világot, aminek filozófiája hasonló Koreáéhoz, de a nyugati szemlélettől teljesen eltér.

Mi a J-beauty filozófiája?

Koreához hasonlóan a japán szépségápolás is a megelőzésre helyezi a hangsúlyt – csakúgy, mint a gyógyászatban -, és a bőrápolást állítja előtérbe a sminkelés helyett. Vagyis nagyon fontos a bőr megfelelő hidratálása és a napfényvédelem, amit nemtől és életkortól függetlenül mihamarabb ajánlott elkezdeni. Ezzel szemben nyugat a bőrprobléma kezelésére koncentrál, és az esetleges hibákat sminkkel próbálja elkendőzni.

Japánban is nagyon fontos a mélytisztítás és a hidratálás, de Koreával ellentétben kevesebb terméket használnak, inkább különféle masszázstechnikákat alkalmaznak, hogy maximalizálják a termék összetevőinek hatását. Ezenkívül olyan élelmiszerekkel turbózzák fel a termékeket, melyeket ott washokunak, vagyis Japán eledelének hívnak.

Népszerű összetevők

Ezek közé tartozik a sárgarépa, amit mi inkább csak a levesben tudunk elképzelni. A szervezetre gyakorolt jótékony hatása közismert, a legegészségesebb zöldségek között van számon tartva. Nagyszerű antioxidáns, így hatásos a szabad gyökök megkötésében. Jelentős mennyiségben tartalmaz béta-karotint, amit a szervezet A-vitaminná alakít át, így a bőrre kifejezetten jótékony hatású. Antibakteriális és vízmegkötő, így nagyszerűen hidratálja a bőrt. Kiváló ránctalanító, és csökkenti a napégés kockázatát.

A méz közismert immunerősítő, és a szépségápolásban gyakran használják nyugaton is. Rendkívül tápláló, erősíti a bőr védőrétegét, és szabályozza a baktériumok elszaporodását. Számos vitamint, aminosavat és ásványi anyagot tartalmaz. Jó tudni, hogy minél sötétebb a méz, annál több ásványi anyag van benne, így érdemes ezeket a fajtákat keresni. Gyengéd hámlasztóként is hasznos, sebgyógyító, az égési sérüléseket nem engedi felhólyagosodni. A méhpempőt tartalmazó méz nagy mennyiségben E-vitamint is tartalmaz, míg a manukaméz kiváló a pattanásos arcbőr kezelésére.

A japán naspolya eredetileg Kínában volt őshonos, de ma már az egész világon termesztik termése miatt és dísznövényként is. Sárga gyümölcse A-, C- és B-vitaminokat tartalmaz, antioxidánsként serkenti a kollagéntermelést. Szabályozza a bőr olajtermelését, és számottevő az omega-3- és omega-6-mennyisége. Számos ásványi anyag is megtalálható benne, ezen kívül baktériumölő tulajdonsággal is bír.

A piros shisot vagy más néven ázsiai bazsalikomot elsősorban fűszerként használják, így kozmetikai felhasználása forradalminak minősül. Számottevő a C-vitamin- és béta-karotin-tartalma, ami megegyezik a sárgarépáéval. Magas antioxidáns- és ásványianyag-tartalmú, a bőrt pedig olyan proteinekkel látja el, melyektől frissebb, üdébb lesz. Gyulladáscsökkentő és antibakteriális tulajdonsága is igen értékes.

Az itthon kapható márkák közül a japán Shiseido külön termékcsaládot is kifejlesztett a felsorolt összetevőkkel Waso néven, de a The Body Shop sárgarépát és shisót tartalmazó termékeivel is érdemes kísérletezni.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés