A fekete pontocskáktól nem könnyű megszabadulni, és a legtöbb eltávolító módszer sajnos kockázatos is. A drasztikus megoldások, mint a mitesszerek nyomkodása, tűvel kiszurkálása, vagy speciális pálcával való kivarázsolása gyakran hámsérülésekhez, gyulladásokhoz, pórushegekhez vezetnek. Ám létezik ezeknél kíméletesebb, egyszerűbb, ráadásul hatékonyabb módszer, ami nem tesz kárt a bőrben.

hirdetés

A túlzott faggyútermelés sajnos betokosodott, eltömődött pórusokhoz, komedókhoz vezethet. Vannak, akiknél csak időszakosan, hormonváltozások alkalmával jelentkeznek a mitesszerek, ám a problémát illetően ennek nincs jelentősége, hiszen, ha már felütötték fejüket a sárgás és fekete hegyű pontocskák, akkor már konokul ragaszkodnak a jól beágyazott kis pórusokhoz, vagyis meglehetősen nehéz megszabadulni tőlük.

Bár sokan azt gondolják, minél többször és alaposabban tisztítják az arcukat, annál inkább csökkennek a mitesszerek, ez így nem teljesen igaz. A gyulladások elkerülése miatt ugyan lényeges a bőr tisztán tartása, de a túlzásba vitt mosakodás, radírozás ronthat is a helyzeten. A kiszárított hámréteg ugyanis még nagyobb fokozatra kapcsolja a faggyútermelést, és az ördögi kör bezárul.

Elsősorban a mitesszerek fő okát, a faggyúmirigyek túlműködését kell csillapítani, azután jöhet a zsírdugók kíméletes kitakarítása. A mitesszerek valójában a faggyútól eltömődött pórusokban jönnek létre azáltal, hogy az elhalt hámrétegek eldugítják a rendszert, a zsír így nem talál kiutat magának, hanem felgyülemlik és összetokosodik a bőrlemezkékkel.

A faggyú azonban tovább gyűlik és gyűlik, viszont egy dugó zárja el az útját, amitől a pórus fala meggyengül és kitágul. Amikor az összegyűlt zsír besűrűsödik, apró kis púpos mitesszerek keletkeznek, melyek oxidáció során alakulnak át fekete pontokká. Bár elsősorban nem a szennyeződések állnak a kialakulásuk hátterében, a pórustisztítás fontos, hiszen a kosz csak tetézi a bajt, ha bejut a kitágult pórusokba, mert pattanásokat eredményezhet.

Pórustisztító házi módszer mitesszerek ellen

Ha piros foltok és gyulladások nélkül szeretnél megszabadulni a komedóktól, sokféle mitesszertapasz, vagy pórustisztító lehúzható arcmaszk közül válogathatsz a boltokban. A legnépszerűbbek a természetes antibakteriális hatással bíró, aktív szénnel vagy agyaggal dúsított termékek, melyek bónuszként még fertőtlenítik is a bőrt, annak kiszárítása nélkül.

Ám a hibalehetőség itt is adott, hiszen némelyik tapasz vagy maszk túl gyengéd ahhoz, hogy a pórusok mélyéről is felhozza a faggyút, a zsírdugó nagy része tehát bent marad, és a probléma fokozódhat. Érdemes többfélét is kipróbálni, ha valaki biztosra akar menni.

Amennyiben nem szeretnél efféle kísérletezésekre költeni, egy nagyon egyszerű, házi módszert ajánlunk a figyelmedbe, amit bármikor alkalmazhatsz, ha az időd úgy engedi. Abszolút természetes, nem szárítja, nem irritálja a bőrt, kivéve, ha allergiás vagy a tojásra. Akkor inkább bele se kezdj a műveletbe.

Hozzávalók:

  • 1 tojás – csak a fehérjére lesz szükség
  • 2 teafilter

Óvatosan üss fel egy tojást, majd válaszd szét a fehérjét és a sárgáját. Ha nem szeretnéd, hogy a tojásfehérje össze-vissza csöpögjön a felkenéskor, verd fel habosra. Ám ezt a lépést ki is hagyhatod. Fogj két teafiltert, és a videón látható módon távolítsd el a teafüvet a tasakból.

Érdemes a művelet előtt antibakteriális kézfertőtlenítő zselével, vagy tiszta alkohollal fertőtleníteni az ollót, nehogy szennyeződéseket és bacikat vigyen fel a teafüves tasakra. Alaposan tisztítsd meg az arcod, majd tiszta és puha, meleg vízzel átitatott törölközővel lazítsd fel a pórusokat.

Ha a mélyen csücsülő zsírdugók kicsit felolvadnak, könnyebben eltávolíthatóak, anélkül, hogy a pórusok falát meggyengítenéd a házi tapasz letépésével. Kend fel a tojásfehérjét a mitesszeres területekre, nyomkodd rá az üres és szétvágott teafiltert, majd a külső rétegére is vidd fel a fehérjét. Ha megszáradt, egy határozott mozdulattal tépd le a tapaszt. Látni fogod, mennyi apró kis tüske ragadt bele, de a bőrödön is érezni fogod a különbséget!

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés