Az egyre jobb kozmetikai termékeknek és sminktechnikáknak köszönhetően már nem is olyan nehéz simává és üdévé varázsolni a gyulladt, aknés bőrt.

A vörös foltok és pattanások sokak életét még felnőttkorban is megkeserítik. Ráadásul az akné kezelése nagyon összetett és hosszadalmas, az ember lánya pedig a gyógyuló időszakban is szeretné kicsit visszanyerni az önbizalmát, hogy ne kelljen folyton az arcába lógó hajjal vagy lehorgasztott fejjel közlekednie az utcán.

Erre való a smink, csupán meg kell találni a megfelelő módszert arra, hogy a sok festék ne keltsen maszkhatást a göröngyös bőrön, illetve ne üssenek át az alapozón az arcon éktelenkedő vörös puklik. Jasmine Hand sminkes azt mutatja meg videójában, hogy színes korrektor segítségével milyen remekül lehet csalni. A halványzöld korrektort kifejezetten gyulladt bőrhibákra fejlesztették ki, mert a zöld semlegesíti a vörös foltok színerejét.

Ha erre kerül rá az alapozó, biztos, hogy nem ütnek át alóla a pattanások. A sminkes selymes fedőszínekkel játszik a természetes hatás kedvéért, illetve egy kevéske gyöngyházfényű világosítót is használ, hogy az arc simábbnak és üdébbnek tűnjön. Az eredmény elképesztően jó!

  • Megosztás:
hirdetés