Manapság annyiféle hajgöndörítő eszköz és módszer áll a rendelkezésünkre, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy szakállas trükkről, melyet már a nagyanyáink is alkalmaztak.

Volt idő, amikor a hajsütővas használata valóban komoly veszélyekkel járt, és nem is lehetett egyszerűen és gyorsan elvégezni vele a tincsek ondolálását. Nem mindenki tudta gyakran meglátogatni a fodrászt ebből a célból, így egy sokkal egyszerűbb hullámosító módszerhez folyamodtak a nők.

Hajmosás után, még félvizes állapotában befonták a hajukat parkettafonással, és csak reggel bontották ki, amikor már alaposan megszáradt. Az így kapott göndör fürtök sokkal természetesebb benyomást keltettek, mint a sütővassal elégetett, merev loknik.

Az alábbi videót készítő vlogger visszatért ehhez a pofonegyszerű technikához, mely még az egyenes, vékony szálú hajból is dús frizurát varázsol, méghozzá egy éjszaka alatt. Reggel már nem sokat kell bíbelődni a tincsekkel, ám a videófelvétel remek tippekkel szolgál, hogyan tüntethető el a dupla fonás után keletkező választék, mely megtöri a loknik lágy esését. Egy kevéske száraz samponnal érdemes trükközni, a száraz végeket pedig hajolajjal finomíthatjuk.

 

Hajlakk helyett, hogy megőrizzük a fürtök rugalmasságát, tengeri sós spray-t alkalmazhatunk, és máris kész a dús hatású, hullámos vagy göndör frizura. A göndörség intenzitása attól is függ, hogy két vastag fonást vagy több, vékonyabb copfot alkalmazunk. Persze nem árt azt is figyelembe vennünk, milyen típusú a hajunk, mert az erős szálú tincseknek több időt kell hagyni, hogy begöndörödjenek, míg a puha, vékony szálú haj könnyebben összeugorhat. Ha csak lágy hullámokra vágyunk, akár pár óra alatt elérhetjük a kívánt hatást.

A vlogger azt is megmutatja, milyen fonási technikát alkalmaz a megfelelő loknik eléréséhez: a holland fonás nagyon hasonlít a parkettafonásra, csak a leválasztott tincseket nem egymás fölé, hanem alá kell rakosgatni, miközben felvesszük a következő fürtöket. Egyszerűen elsajátítható módszer, és így nem tesszük ki a hajunkat erős hőhatásnak, a fürtök fényesebbek, rugalmasabbak, lágyabbak lesznek, ráadásul természetes frizurát kaphatunk.

  • Megosztás:
hirdetés