Nincs olyan nő, aki kislányként, de akár még tinédzserként is ne hordta volna rendszeresen a haját copfba fogva. Egy idő után persze már ciki volt, és a copfokat a kibontott haj vagy a lófarok váltotta fel. Felnőtteken alig látni ezt a frizurát, leginkább a fesztiválokon illetékes csak az idősebbek körében.

Most nagyon menő a fonott copf

A divatguruk viszont most úgy döntöttek, újra felélesztik ezt a trendet, de nem akárhogy. Látványos és méretes fonatokkal bolondították meg a copfokat, amiket látva biztosan sokan kedvet kapnak majd, hogy maguknak is elkészítsék.

Egy szép frizura már önmagában is ék, de feltűnő ékszerekkel párosítva még lenyűgözőbb az összkép. A fonott copf ráadásul nagyon kényelmes, és sportos szettekhez éppúgy passzol, mintha alkalomra készítenéd el. Némi gyakorlásra azért szükség lesz, hiszen elsősorban nem sima, hanem a fonások különlegesebb változataival lesz igazán látványos az eredmény. De ne add fel, az eredmény kárpótol majd!

Kezdd egészen fentről a fonást, és vezesd végig a copfon. Ha megvagy, lazítsd meg, hogy természetes hatást érj el.

Az is szuper verzió, ha csak tarkóig fonod be a hajad, majd ahol összefogod a copfot gumival, a saját hajadat is körbetekered rajta. A fonást itt is lazítsd meg.

Ez a dupla fonásos változat is nagyon látványos, és ugyanolyan fazonú, mint az előző. Előtte be is hullámosíthatod a hajad, hogy még látványosabb legyen.

Ha elkészültek a fonások, fogd kontyba őket. Nagyon különleges lesz.

Ez a négyes fonással készült frizura már a sportosabb oldalt erősíti, így például edzőterembe vagy a medence partjára is szépen illik.

Indíthatod tarkótól is a fonást, ebben az esetben is használd a saját hajad a gumi eltakarására. Húzkodd ki a hajszálakat, hogy lazítsd a fonatot, ettől a technikától egyébként dúsabbnak tűnik a haj.

Akár kétoldalt kontyba is foghatod tarkónál a hajat, pluszban pedig ékszerekkel, csillámokkal is díszítheted.

Természetesen a sima fonat is lehet gyönyörű, amit ebben a hagyományos formában is elkészíthetsz. Itt is lazítsd ki a fonást a lezser hatásért.

Ugyancsak szépen mutat, ha előre hozva készíted el ezt a bushel fonatot. Kalap alá is tökéletes.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés