Sokan kifelejtik a bőrápolási rutinból, pedig legalább annyira fontos, mint az arc UV-védelme. Szuper fényvédős ajakápolók, amelyek védelmet nyújtanak az érzékeny bőrfelületnek.

hirdetés

Fényvédős ajakápolók árakkal

A fényvédelem az egész év során fontos, ugyanis az UV-sugarak rendkívül káros hatással vannak a bőrre. Védelem nélkül megjelennek a fránya szabad gyökök a hámrétegben, amelyek durván károsítják a bőr szerkezetét. A természetes védekezőképesség csökken, felborul a vízháztartás, ennek következtében pedig felgyorsul a bőröregedés folyamata is. A nyári időszakban még inkább hangsúlyossá válik a bőr védelme. A tudatos arc-, illetve testápolás egyik alappillére a megfelelő SPF-jelzéssel ellátott kencék alkalmazása.

Manapság egyre többen tudatosítják magukban, hogy fényvédő nélkül sehová sem szabad elindulni, sőt, a smink alá, de akár otthon is mindenképpen célszerű felkenni a jól bevált krémet. Ennek ellenére sokan siklanak át az ajkakon, pedig ez az érzékeny bőrfelület legalább annyira érzékeny, mint az arc területe.

Az ajkak bőre sokkal vékonyabb, finomabb, tehát abszolút logikus, hogy nagyobb veszélynek van kitéve az erős UV-sugárzással szemben. Télen rengetegen használnak ajakbalzsamot a kicserepedés, kiszáradás ellen, azonban a nyári szezonban kevésbé jellemző, hogy valaki nagyobb figyelmet fordítana az ajakvédelemre. Márpedig a fényvédős kencék nélkülözhetetlenek, ugyanis a száj bőre ugyanúgy öregszik, mint az arc vagy a test.

A galériában összegyűjtöttünk néhány SPF-jelzéssel ellátott ajakbalzsamot, amelyek hatékonyan járulnak hozzá a száj bőrének védelméhez. Árakkal mutatjuk őket.

 

Bizony a száj bőre is velünk együtt öregszik, így semmiképp nem szabad kihagyni az arcápolási rutinból az érzékeny területet sem. Bármilyen hihetetlen, egy idő után az ajak bőre is ráncosodni kezd, az öregedés folyamata pedig iszonyatosan felgyorsul, ha nem helyezel megfelelő hangsúlyt a fényvédelemre.

A legjobb, ha olyan ajakbalzsamot vásárolsz, amely nem csupán fényvédőt tartalmaz, de hidratáló, mélyen tápláló összetevőkben is gazdag. A fényvédelem mellett a hidratálás éppúgy rendkívül fontos az ajkak számára, ugyanis a napfény, a meleg levegő alaposan fel tudja borítani a kiegyensúlyozott vízháztartást.

Az SPF-et tekintve érdemes a minél magasabb faktorszámmal ellátott ajakbalzsamok között válogatni. A 30-as változat már egészen magas szintű védelmet biztosít, a legjobb azonban, ha 50+-os termékre esik a választás, különösen a nyári időszakban. Ne felejtsd el többször felkenni a nap folyamán.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés