A hajszíndivat terén idén valósággal meglódult a fantázia. Képregénybe és mesefilmbe illő árnyalatok uralják a palettát, és nemcsak a fesztiválszezonban.

A fémesen csillogó, szivárványos vagy neonfényű koloritok most éppúgy népszerűek, mint a természetes hajtónusok. Először jött az unikornis-mánia, amitől megszaporodtak a pink, lila és égszínkék tincsek a fodrászok keze alatt. Majd a smink- és körömdivatban hódító metálfényű, illetve sellőlányos irányzatok valahogy hatást gyakoroltak a hajviseletekre, és most ott tartunk, hogy már szinte mindenhol rikító színű, szürreális hajárnyalatokba botlunk, az interneten pedig hemzsegnek a furcsa frizuratónusokat éltető képek. Felkutattuk azokat, melyek valamilyen titokzatos oknál fogva tényleg jól mutatnak, már-már művésziek.

Fémes csillogású, színátmenetes hajzuhatag.

 

Úgy olvadnak egymásba a tincsekre festett narancsos és vöröses színek, mint naplementekor a nyári égen.

 

Nagyon trükkös a haj alá rejtett szivárvány.

 

 Mint a Kék tündér a Pinokkió mesébÅ‘l.

 

Mintha vörös lángcsóvák lennének a hajtincsek.

 

Hihetetlen, de az ibolyaszín is jól tud mutatni, akár a haj teljes terjedelmén, pedig eddig csak mesefilmekben láthattunk ilyet.

 

 A vattacukor minden árnyalata divatos idén, ha frizuráról van szó.

 

Elképesztően színes, amit nehezen tudunk elképzelni a mindennapokban, fesztiválokra azonban ideális hajviselet.

 

A tenger ihlette ezt a kékből zöldbe és türkizbe hajló hajcsodát.

 

  • Megosztás:
hirdetés