Brigitte Bardot a 60-as évek legnagyobb bombanője volt, akinek a stílusa még most is sokak számára követendő példa. Megjelenésének egyik ikonikus része volt magasra tupírozott, lazán leomló haja, ami még jobban emelte a szexepiljét.

hirdetés

A Bardot-haj lényege a volumen

Frizurájának titka egyrészt annak volumenében rejlett, másrészt a hatásában, hiszen úgy tűnt, mintha épp most kelt volna ki az ágyból. Ez a tökéletesen elkészített, mégis egyszerű frizura igazi vadmacskát varázsolt belőle, amiért bolondultak a férfiak. Az arcát keretező tincsek szépen kiemelték az arcát, és a Bardot-megjelenés másik jellegzetességét a füstös tekintetet.

Az alábbi videóban a híres sztárfodrász, Sam McKnight készíti el az ikonikus frizurát, ami nem kis előkészítést és persze tupírt igényel. Elsőként volumennövelő spray-t permetez a hajra, majd, hogy a hatás még drámaibb legyen, beszárítja. Miután ez kész, átfésüli, ujjnyi vastag tincseket vesz, és mindegyikre volumennövelőt fúj miközben felcsavarja őket. Bő negyven perc múlva, kivehetőek a csavarók, majd a fej elülső részén lévő tincsek beszárítása következik.

Ezután jön a frizura legfontosabb része, a fejtetőn lévő haj tupírozása. Természetesen a volumennövelő spray itt sem elengedhetetlen. Miután ez megvan, eligazítja a hajat, és máris kész a Bardot-look. Egyébként tényleg nagyon jól néz ki, abszolút érthető, hogy miért volt akkora sikere. Az egyetlen baj vele, hogy kicsit macerás az elkészítése.

 

Főkép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés