A hosszú haj csak akkor jópofa, ha változatosan viseled, és most egyébként is sok szép frizuraötlettel kényeztet el a divat, melyeket kár lenne kihagyni. A kontyőrület már tavasszal beindul, de azok, akik nem szeretnek korán kelni, nyilván csak legyintenek erre. Hiszen ki akar reggelente plusz egy órát szánni arra, hogy egy rafinált kis kontyba parancsolja zilált tincseit?

Ám nem biztos, hogy minden bonyolultnak tűnő frizura rögtön fodrászért és hosszú hétvégéért vagy virtuóz kézügyességért kiált – lehet, hogy némelyikhez az amatőr lelkesedés is elég. Pont ilyen becsapós a halfarok copfból készített balerinakonty, melynek egyszerű elkészítési módjára a Hair & Makeup by Steph elnevezésű blog szerzője, a fodrász és sminkes Stephanie Brinkerhoff derített fényt.

Mutatós konty, négy lépésből

Már egy ideje a csapból is a halfarok copf folyik, melyért a sztárok is megőrülnek. Jómagam soha nem tudtam volna kilogikázni, hogy milyen körmönfont fonási technikát takarhat ez az elnevezés, de a végeredmény valóban egy halfarokra vagy inkább annak csontvázára emlékeztet.

Ahhoz, hogy olyan gyönyörű kontyot kapj, mint Stephanie, először ezt a fonási módot kell elsajátítanod, ha eddig még nem ismerkedtél meg vele. Ebben azonban segítségedre lehet ez a videó, melyben Steph lépésről lépésre megmutatja, hogyan érheted el a trükkös halfarok hatást. Ez a hajfonat egyébként önmagában is remek viselet, és a gyakorlott kezek viszonylag hamar, akár öt perc alatt megbirkóznak vele.

Ha már megismerted a halfarok copf titkát, érdemes tovább lépned, hogy csinos kis kontyot rittyenthess a fonatból. Az elkészítése roppant egyszerű: kösd lófarokba a hajad a fejtetődön, majd a lófarkat fond be a halcsontos technikával, azután rögzítsd az alját, és húzd szét szélesre az egymásba fonódó tincseket. Ha még bizonytalanul megy a fonás, este is elkészítheted előre, nem baj, ha reggelre kicsit szétcsúsznak a szálak, mert nem kell precízen illeszkedniük.

Azután, reggel már csak annyi dolgod lesz a tükör előtt, hogy a fonatot feltekerd a fejtetődön egy csigába, majd hullámcsattal vagy hajtűvel rögzítsd a végét egy kevésbé észrevehető ponton. Ebben a formában nemcsak gyors és egyszerű, hanem könnyen változtatható is ez a frizura.

Hiszen egyik nap elkészítheted a copfot, másnap a kontyot, a harmadik napon pedig dús, természetes hatású loknikat kaphatsz a kibontás után, melyeket már csak formáznod kell.

  • Megosztás:
hirdetés