Nyáron alapvetően is kevesebb sminket igényel az ember bőre, aminek fő oka az, hogy a hőségben szinte leolvad az arcról. Viszont, ha menyasszonyról van szó, elképzelhetetlen a no makeup makeup, pedig ennek nem kell feltétlenül így lennie.

A következő videóban erre láthatsz példát, az angol sminkmester, Charlotte Tilbury prezentálásában. Az általa hercegnősnek, varázslatosnak bélyegzett smink időtlen klasszikus, ami leheletfinom, és olyan egyszerű, hogy akár magad is elkészítheted.

Egy négy színből álló alappalettát használ, melyből a csillogó pezsgő- és a rosegold árnyalat játssza a főszerepet. A határozott tusvonal gyönyörűen kompenzálja a szemfesték lágyságát, amihez remekül passzol a nude, halványrózsaszín rúzs. Egy szuper trükköt is alkalmaz, mégpedig azt, hogy barna szemceruzával halvány szeplőket rajzol az orr környékére.

A smink visszafogott, de egyben gyönyörű is, és nem kell attól tartani, hogy a sok termék lefolyik az arcodról a nap végére. Egy primerrel indítva és púderrel befejezve az alapozást pedig biztosan minden a helyén marad.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés