Külföldön komoly hagyománya van az esküvői beszédeknek, és Magyarországon is egyre népszerűbb ez a trend.

Mivel azonban itthon még nem egy régóta elterjedt, jól bevett szokásról van szó, kicsit nehezebb dolguk van azoknak a házasulandóknak, akik szeretnék, hogy egy szerettük ne spontán pohárköszöntőt mondjon, mint a külföldiek, akiknél ez már teljesen természetes.

Nem meglepő, hogy utóbbiak lazábban kezelik a dolgot, eleve számítanak erre, és nagyjából tudják, hogy mihez tartsák magukat, ha felkérik őket, ezzel szemben a magyarok érthető módon jobban izgulnak, és bizonytalanabbak a beszéd tartalmát, hosszát és stílusát illetően is. Azért, hogy a beszéd végül ne fulladjon katasztrófába, és senki ne kerüljön kellemetlen helyzetbe, jól át kell gondolni, hogy kit kérsz fel rá. Az alábbi szempontok segíthetnek a választásban.

Először is: kérdezz!

Ha már van egy kép a fejedben arról, hogy kitől szeretnél beszédet hallani az esküvődön, kérdezd meg, hogy egyáltalán lenne-e kedve hozzá, és elvállalná-e. Nem szerencsés, ha olyan valakire erőlteted rá az egészet, aki inkább tartózkodik az ilyesmitől, mert így keserű emlék lesz neki az ünnep, és eleve rossz szájízzel készül majd rá. Tedd világossá, hogy örülnél, ha igent mondana, de akkor sem bántódsz meg, ha elutasítja a felkérést.

Fő az önbizalom

Mindenképpen olyan személyt – vagy személyeket – válassz ki a nemes feladatra, aki kellőképpen magabiztos, mert így jobb eséllyel lesz összeszedett és természetes a beszéd során, mint az, aki izgul, és remeg a hangja, ha több ember előtt kell megszólalnia. Emellett viszont fontos az is, hogy az illető ne vegye magát túl komolyan, képes legyen diplomatikusan fogalmazni, és a humor se álljon távol tőle.

Olyat válassz, aki ismer!

Ahhoz, hogy kellőképpen személyes és emlékezetes legyen a beszéd, fontos, hogy olyan mondja, aki jól ismer téged és a vőlegényt is, és teljesen megbízol benne. Az sem árt, ha a vendégek nagy részével is van kapcsolata, hiszen mindenki szívesebben hallgat egy olyan embert, akit tud hová tenni, esetleg még közös élményeik is voltak, melyek talán még a beszédben is visszaköszönnek, persze csak odaillő módon.

  • Megosztás:
hirdetés