Két férfi egy esernyő alatt, miközben tekintetük gyengéden összeér – egészen más történetet sejtet a szituáció, mint ami valójában mögötte húzódik.

Történetünk főhőse, Doshinski még nem sejtette, mi vár rá aznap, amikor menyasszonyával kilátogattak az esküvőjük helyszínére, hogy elintézzenek pár dolgot. Az ara fejéből teljesen kiment, hogy aznap esküvői próbafotózásra invitálta őket a fotós, így aztán egyéb teendői elszólították. A vőlegény úgy gondolta, párja nélkül is végigjárhatja a fotóssal a szóba jöhető helyszíneket. Azt viszont álmában sem gondolta volna, mi sül majd ki ebből.

A próbafotózás tulajdonképpen abból áll, hogy a nagy nap előtt a pár kipróbál néhány előnyös beállítást, egy-két tetszetős helyen, hogy az esküvő napján már kész ötletekkel, begyakorolva, olajozottan menjen a dolog, felesleges időhúzás nélkül. Mivel a menyasszony nem volt jelen, a vőlegény pedig sajnálta volna kárba veszni a próbafotózásra szánt időt, a vőlegény tanúja mentette a helyzetet, és beugrott, hogy helyettesítse az arát. Így születtek meg ezek a felettébb emlékezetes és vicces esküvő előtti fotók.

  • Megosztás:
hirdetés