A White Caviar divattervezői pályázat 23 lelkes fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassa tehetségét a nagyközönségnek egy nagyszabású show keretében. Öten kaptak díjat, velük megismerkedhetsz a Femina rovatában, de mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a többi résztvevő is egy kicsit bemutatkozhasson. Három kérdést tettünk fel nekik, olvasd el, mit mondtak magukról, akik válaszoltak nekünk.

Sárközy Brigitta 22 éves és a Budapesti Divatiskolában tanult divattervető szakon. Brigi, aki egy gyöngyökkel kivarrt különleges overállt készített, aminek egyik szára hosszú, a másik pedig nem is létezik, továbbra is divattal szeretne foglalkozni, ezért is hozta létre saját márkáját, a Sarkozy-t. Azoknak a nőknek tervez, akik szeretik a kihívó és különleges, ugyanakkor még hordható ruhákat. Olyan divattervező szeretne lenni, akit az egyedisége miatt ismernek fel. 

A 26 éves László Bea Kolozsváron a Képző és Iparművészeti Egyetemen valamint Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult. A White Caviar pályázatra egy futurisztikus, kicsit origamira emlékeztető ruhát tervezett, melynek gyöngyházas fénye is a vízi világot idézte. Érdeklődésünkre elmondta, hogy kis lépésekben halad, és általában a mának él, élvezi a részletekben rejlő izgalmakat. Márkájuk a Beango két éve van jelen a piacon.

Sztancs Ági mindössze 21 éves, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult. Rövid- és hosszútávon is azt tervezi, hogy kilép a nemzetközi piacra munkáival. Ezt le sem tagadhatná, hiszen a White Caviar pályázatra is egy ruhát tervezett, ami abszolút illik a jelenlegi hollywoodi trendekbe a bodys megoldással. A ruha külölegessége a tenger habjait idéző buborékos uszály. Ági a későbbiekben egy design team létrehozásában is gondolkodik.

Zemlyánszki Gabriella 21 éves, ő a debreceni Divat és Művészet Akadémián végezett divat- és stílustervezőként. Jelenleg az Eszterházy Károly Főiskola első éves hallgatója. Egyszerűnek tűnő, különleges szabású kabátja sok nézőnek tetszett. Gabriella többnyire csapatban alkot, jelenleg Tóth Lillával dolgozik együtt, akivel kialakult márkaképük van, és azon munkálkodnak, hogy elindítsák közös projektjüket.

  • Megosztás:
hirdetés