A divat mindig ismétli önmagát, és ez idén sincs másképp. A ’70-es, ’80-as és ’90-es évek után most még messzebbre kell mennünk az időben, körülbelül 130 évet, amikor az akkoriban nagyon forradalminak számító újságminta megszületett.

Az újságminta születése

Elsőként az 1880-as években viselt egy ilyen mintás blúzt Matilda Butters, egy ausztrál politikus felesége, arról viszont nem tudni, ki készítette neki, és mi ihlette rá. Később, az olasz divattervezőnő Elsa Schiaparelli forradalmasította a divatvilágban, amire egy Dániában tett utazása ihlette. Itt azt látta ugyanis, hogy a halászok felségei újságból hajtogatott sapkákat viselnek, így gyorsan fogta az ötletet és megvalósította azt néhány ruha formájában.

Hamar népszerűségre tett szert, amikor Louis Réard, a bikini első megalkotója, a ’40-es években ezzel a mintával is tervezett fürdőruhákat. A minta utoljára 2000-ben szólt nagyot, amikor a Dior tavasz/nyári kollekcióját a híres divattervező, John Galliano ennek a mintának szentelte. Ez sokaknál ki is verte a biztosítékot, ugyanis az ötletet a Párizs utcáin, magukat újságokkal betakaró hajléktalanok adták neki. Sokan ezt kigúnyolásként értelmezték.

A kollekció darabjai ugyanakkor nagyon jóra sikerültek, sőt a Szex és New York-ban Sarah Jessica Parker viselte is az egyik ruhát a harmadik évadban. Ez egyébként Carrie Bradshaw egyik ikonikus szettjének számít, ami később is feltűnt a sorozat után készült mozifilm második részében.

Nem meglepő tehát, hogy idén ismét feltűnt a kifutókon ez a nagy utat bejárt minta, és már a Balenciaga, a Calvin Klein, a Versace és Diane von Furstenberg kollekcióinak is a részét képezi. És ahogy az lenni szokott, a sztárok között is egyre többen viselik, így például Kendall Jenner, Kim Kardashian vagy a modell Elsa Hosk Instagramján is feltűnt már.

Kiemelt képek: Getty Images/Pierre VAUTHEY.

  • Megosztás:
hirdetés