A szűk és az A-vonalú midi szoknyaszabások kerülnek előtérbe tavasszal, melyek sokoldalúan variálhatóak. Anyaguktól, vastagságuktól függően, akár még a nyári szezonban is elsüthetőek.

A tavaszi szoknyakínálatban feltűnően megszaporodtak a midi fazonok, és bár a rövidre szabott, mini kreációk sem tűnnek el a divat porondjáról, ebben az időszakban kissé háttérbe vonulnak.

Főként a klasszikus ceruzaszoknyák, és a terebélyes, A-vonalú darabok uralják a kollekciókat, melyek rendelkeznek ugyan a tavaszi irányzatokhoz köthető karakterjegyekkel, mégis sokféle verzióban kaphatóak. Az már most lemérhető, hogy a magas derekú, öves kreációk a legnépszerűbbek a szezonban, ezek a stílusjegyek pedig a szűk és bő szoknyákra egyaránt érvényesek.

Az átlapolt és gombos megoldások mellett még mindig labdába rúgnak a pliszírozott, a rakott, valamint az aszimmetrikus modellek, és szintén nagy kedvencnek számítanak idén a leheletfinom selyemszoknyák.

Közös jellemzőjük azonban, hogy blézerrel, garbóval, inggel, vagy lezser pulóverrel is jól kombinálhatóak, egyes fazonok pedig nemcsak csizmával és magas sarkú topánnal, hanem sportcipővel is nőiesen mutatnak.

Az átlapolt, öves szafariszoknya nagyon divatos idén. Akár mokaszinnal és pulóverrel, akár magas sarkú csizmával és blézerrel viseljük, roppant nőiessé teszi az összképet.

A műbőr szoknyák vibrálóan élénk, és drapp árnyalatokban is bekerültek a kínálatba. A most divatos bőrutánzat zakókkal és kabátokkal stílusos összhangot teremtenek.

A lábszárig érő, élénk színű rakott szoknyák a tavaszi és nyári ruhatárunkat egyaránt feldobhatják.

Késő tavasszal a lengébb, selyem- és fátyolszoknyák törnek a divat élére.

A klasszikus nőies stílust a szűk szövetszoknyák képviselik idén, melyek blézerrel, garbóval, ballonkabáttal kombinálva a letisztult eleganciát képviselik, egyszerű fehér pólóval, vagy crop pulóverrel pedig, a vagány oldalukat mutatják meg.

Fehér A-vonalú szoknyákkal már most is találkozhatunk az üzletekben, ám akkor jön el igazán az idejük, amikor már lekerül rólunk a kabát és a dzseki, illetve, végre mellőzhetjük a csizmákat.

 

  • Megosztás:
hirdetés