Amióta ismét divatba jöttek a vastag pamutharisnyák – melyekben még én sem fázom -, a téli időszakban is egyre gyakrabban viselek szoknyát, pedig volt idő, mikor senki sem tudta rám tukmálni ezt a ruhadarabot. Ám a zimankós, téli napokon sokkal nehezebb stílusosan összeboronálni a meleg rétegeket a nőies szoknyákkal, így olyankor sokszor feladom a harcot, és inkább a hanyag lezserséget választom.

Az első tavaszi napsugaraktól viszont teljesen megbolondulok, és kívül-belül a romantikus-nőies énem kezd eluralkodni rajtam, aki csipkés, színes és lenge szoknyák után sóvárog. Magamat sem értem ilyenkor, de ez már az én problémám.

Az idei tavaszi kínálat most nagyon rátapintott a gyengémre, mert szinte az összes olyan fazont, mintát és bájos részletelemet felvonultatja, melytől én jólesően megborzongok. Nem bírtam ellenállni a retró, a csillogó, a virágos, valamint a szűk és körszabott kreációknak, aminek az lett az eredménye, hogy egy zsákra való képhalmazt gyűjtöttem össze nektek. Remélem, hogy ez a képletesen megnyitott zsák egy kis tavaszt csempész a női lelkekbe.

  • Megosztás:
hirdetés