Hatalmas show-műsort kerekített párizsi divatbemutatójából a Louis Vuitton-divatház, amikor közönség elé tárta őszi vintage-kollekcióját, melyet a cég kreatív igazgatója, Marc Jacobs tervezett. A divat nagymesterei 19. századi peronná alakították át a kifutót: a modellek gőzmozdony füstjéből léptek elő, a régi utazómotyók és bőröndök mintájára készült Louis Vuitton-táskákat pedig korhű egyenruhába öltöztetett hordárok vitték utánuk.

A színpadias körítésben persze jól mutattak a patchwork színminták, a csillogó kövekkel kivarrt brokátok, a fémszálas anyagok és a pazar hímzések, de az egész repertoárból egy-két kabátkán és blézeren kívül nem sok mindent lehetne átültetni a mai utcai viseletbe. Maximum akkor, ha az Orient Expresszen utazik az ember, ahol nem igazán jellemző a hétköznapi öltözet.

Bár manapság több korszakot is felölel a divat, eddig a vintage trendnek is volt egy bizonyos határa, mely elválasztotta a jelmezbáli megjelenést a mindennapokba beépült, hordható stílusoktól. Úgy tűnik, idén egyre több tervező mossa el ezt a határt képzelőerejével, hiszen már ki sem látszunk a cifra arany, ékköves, csipkés és hímzett díszítésekből.

A Louis Vuitton-divatház időbeli kalandozására talán az a magyarázat, hogy rögtön a divatbemutató után, márciusban nyílt meg Louis Vuitton és Marc Jacobs közös kiállítása a párizsi Les Arts Décoratifs-ban, mely ruhákkal, kiegészítőkkel mutatja be, hogyan hatott a divatra az iparosítás a késő 19. században, illetve a globalizáció a korai 21. században. A kiállítás szeptember 16-ig tekinthető meg.

  • Megosztás:
hirdetés