A strasszok most reneszánszukat élik, de a 2020-as ékszerdivat ennél nagyobb meglepetéseket is tartogat. Jön a szemöldök- és az arcékszer, amikről nehéz eldönteni, hogy művésziek, ultramenők, vagy inkább nevetségesek.

hirdetés

A nyolcvanas években nem volt olyan butik, vagy trafik, melyben ne árultak volna strasszokat. A felragasztható hamis ékkövek mellett a strasszos ékszerek, anyagok és kiegészítők is divatosak voltak akkoriban, manapság pedig a körmökre, hajkiegészítőkre, mobiltelefonokra és ékszerekre kerülnek rá előszeretettel.

Új ékszerdivat 2020-ban: jön a strasszmánia!

A tavaszi kollekciók bemutatásakor már körvonalazódni látszott az új ékszerdivat, hiszen érezhetően megszaladtak a strasszok. Amióta a hajékszerek óriási népszerűségnek örvendenek, a csillogó kis kövecskék újra a figyelem középpontjába kerültek.

Az ékszertrendek egészen új irányt vettek, hiszen a mostani divat szerint már a hajba is belekerülhetnek lelógó láncok, gyöngyök és strasszok. Egyre több a hajba applikálható ékszerkreáció, melyek egy kicsit háttérbe szorítják a nyakláncokat.

Szegény fülbevalók is vetélytársakat kaptak, hiszen az arcra és szemöldökre ragasztható strasszok egy parányit kiszorítják őket a képből. Bár nem hinnénk, hogy ez az új hullám megvetné a lábát az utcai divatban, de tény, hogy New Yorkban már felkeltette a figyelmet.

A női divattal és kiegészítőkkel foglalkozó New York-i székhelyű Area márka odáig merészkedett, hogy a hajkendőt és a sminket is strasszokkal helyettesítette kifutóján. Tény, hogy ez a trend sok olyan macerától megszabadítaná a nőket, amely a készülődéssel jár, ugyanakkor a visszafogottság nem sorolható az előnyei közé.

A láncmellény, vagy micsoda – zavaromban nem is tudom, minek nevezzem – szintén az Area tavaszi-nyári kollekciójából indult hódító útjára. Ez egy olyan ékszerruha, ami öltöztet, persze, azért nem árt egy topot alávenni. Már csak a kilencvenes években menőnek számító orrkarika hiányzik hozzá.

  • Megosztás:
hirdetés