Donna Karan inkább letisztult vonalairól híres, sosem volt rá jellemző a romantikus túlburjánzás, de talán ez érthető is a New Yorkhoz erősen kötődő tervezőtől, hiszen itt inkább az elegancia dominál.

Izgalmas szabás, egyszerű színek

A smaragdőrület, úgy látszik, nem hatott a tervezőre, barack, szürke, fehér színek jellemzik a kollekciót, ahol néha tűnik fel egy-egy élénkebb darab. A laza szoknya-blúz párosítás már szinte a védjegye.

Úgy látszik, hogy idén fekete is nyári színné válik, legalábbis a legtöbb tervezőnél megjelenik, nem is egy ruhán. Donna Karan egyberuhái nőiesek és lazák, rafináltságuk a szabásban és az anyagokban rejlik.

Ugyanez az egyszerűség jellemző az estélyi ruhákra is, melyek között akad szinte dísztelen fehér és gótikus, romantikus fekete is.

  • Megosztás:
hirdetés