Most már kétségtelen, hogy a feketére alapozott minimál trend lesz az ősz egyik vezető irányzata. Ez persze nem azt jelenti, hogy végleg eltűnnek az élénk színek, mert az egyszerű, utcai divatban éppúgy megmaradnak, csupán letisztult fazonokkal karöltve, feketével kiegészítve jelennek meg. Donna Karan szintén ezt a vonalat erősíti őszi-téli kollekciójával, melyben többnyire a monokróm és kéttónusú öltözékek uralkodnak, ám a sarkos minimál stílusra való törekvés nem teljesen egyértelmű, hiszen a mintákat és az ütős őszi árnyalatokat sem kerülte ki a tervezőnő. A szakértők közül néhányan keményen bírálták a Poetic Rebellion – Költői lázadás – névre keresztelt kollekciót, mert szerintük semmi meglepőt nem mutat fel.

Ez végül is vitathatatlan, hiszen a bőr és a szőrme urban stílusba ültetése már nem számít újdonságnak, de azért a dögunalom címkét sem lehet ráragasztani ezekre a kreációkra. Szerintem ebben az őszi gyűjteményben minden megvan, ami a többi színfukarkodó repertoárból hiányolható: a vagány és nőies részletek, valamint az eltérő textúrák találkozásától válik izgalmassá a felhozatal, ám a kiegészítők úgyszintén nagy szerepet játszanak ebben. Különösen tetszik, hogy a vastagabb, melegebb rétegeknél is nagy jelentőséget kaptak a derékkarcsúsító megoldások, illetve a kecses sziluettek.

A kampányfotókba pedig egyenesen beleszerettem, mert tökéletesen visszaadják a New York-i ősz hangulatát, melynek színterén Ashley Greene alakítja a tipikus nagyvárosi, fiatal üzletasszonyt. Szerintem jó ötlet, hogy a képek street fashion stílusban készültek, mintha titokban elkapott pillanatfelvételek lennének – így könnyebb átérezni a Nagy Alma lüktetését, melyhez remekül passzolnak az egyszerű, de szuperdivatos ruhák. A kollekció többi darabját itt nézhetitek meg.

  • Kampányfotók: Peter Lindbergh.
  • Modellek: Ashley Greene és Johannes Huebl.
  • Képek a New York Fashion Week kifutójáról: www.style.com.
  • Megosztás:
hirdetés