Míg nyáron mindenki szívesebben visel élénk, rikító színeket, ősszel inkább a sötét, komolyabb árnyalatoké a főszerep, hiszen ezek sokkal jobban illenek az évszakhoz. Ilyenkor előkerül a szürke is, amit sokan lehangolónak, unalmasnak tartanak, de a Banana Republic most megmutatta, hogy nem az.

A 2015-ös őszi kollekció

Bár a Banana Republic 2015-ös őszi kollekciójában más tónusok is szerepet kaptak, a domináns szín a szürke és annak három árnyalata: a hamuszürke, a galambszürke és az acélszürke. Ezeket általában a kabátokon jelenítették meg, ami jó ötlet, mert a szürke nem egy kötött szín, így bármivel felvehető – akár egy kék farmerral vagy fekete harisnyával is.

Sőt, illik a barnához, a zöldhöz, az okkersárgához, de még a fehérhez is, és akár önmagában is tud mutatós lenni. A laza, bő nadrágok, valamint a kötött felsők és a kötényruha lesznek az őszi szezon meghatározó ruhadarabjai az amerikai divatcég szerint.

A hosszított fazonú kabátok és felsők sem hiányozhatnak a kollekcióból, bár ezek inkább már a telet idézik a különböző hideg elleni praktikus megoldásokkal, mint a garbós nyak vagy a szőrmegallér. Határozott, egyenes szabásvonal jellemző a kollekcióra, semmi túldíszítettség, csak színtiszta elegancia.

  • Megosztás:
hirdetés