Egyszerű, modern, mégis nőies öltözetekből áll a Balenciaga 2015-ös elő-őszi kollekciója. Teljesen alapszínekkel dolgoztak, mint a fekete, a fehér, a szürke és a barna néhány árnyalata, a ruhák mégsem lettek unalmasak, sőt, kifejezetten csinosak, és nem egy közülük még a hétköznapokba is illene.

Minimalista stílus

Minden különösebb bonyolítás nélkül készültek a Balenciaga nőies szabású, visszafogottan elegáns ruhái. Az összeállítás egyik visszatérő eleme a fekete ceruzaszoknya fehér felsőrésszel: itt általában az anyag az izgalmas, mely vagy szőrös, vagy apró bogyókkal díszített. Az egyberuháknál is jellemző ez a színvilág, a harisnyákra pedig külön érdemes egy pillantást vetni.

A kollekcióra nem jellemzőek a harsány minták, a visszafogott stílus itt is érvényesül. Leginkább egyszerű, fekete-fehér foltos vagy kockás anyagokkal dolgoztak, illetve az egyszínű ruhákat azzal dobták fel, hogy a szegélyeket színezték.

A kabátokra a karcsúsított, olykor övvel ellátott ballonkabát fazon jellemző, és a világosbarna különböző árnyalataiban készültek. A puha plüssanyag itt is visszaköszön, de az idén oly divatos műbőr hatással is találkozhatunk, egyes darabokat pedig néhány festékspray hatású csíkkal színesítettek.

  • Megosztás:
hirdetés