Értékes tápanyagaival a zabital pozitív hatást gyakorol a szervezetre, ráadásul nemcsak könnyen, hanem olcsón elkészíthető otthon, és még finom is.

hirdetés

A zabból készült tej kiváló magnéziumforrás, és már ennyi is elég lenne ahhoz, hogy szeressük. Nem véletlen ugyanis, hogy egyre népszerűbb alapanyaga a diétás turmixoknak, hiszen a magnézium fontos szerepet játszik a zsírok lebontásában, ugyanakkor a sejtek oxigénellátását is előrelendíti.

Köztudott, hogy a szép bőr és a megfelelően működő anyagcsere alapja a jó emésztés. A zabital gyakori fogyasztásával ezt egy füst alatt elintézhetjük, ugyanis a növényi alapú tejek közül ez a fajta rendelkezik a legmagasabb rosttartalommal.

Éppúgy, mint a zab, a zabtej is teltségérzetet biztosít, ugyanakkor nyugtatja a gyomrot, és serkenti az anyagcsere-folyamatokat. Bár elnyomja a farkaséhséget, nem emeli meg a vércukorszintet, a fogyasztásával tehát elkerülhetőek a kilengések a diéta idején.

A zabtej B- és E-vitaminokban gazdag, esszenciális zsírsavakat, vasat, kalciumot, káliumot, cinket és foszfort tartalmaz, sőt, fehérjében és fehérjeépítő anyagokban is bővelkedik. Sokoldalúan hasznosul a szervezetben, hiszen a hajunk, a bőrünk, az emésztésünk és az idegrendszerünk is profitál belőle, ha gyakran fogyasztjuk. B-vitaminjaival ellenállóbbá teszi a sejteket a stressz káros hatásaival szemben, illetve növeli a szellemi és a fizikai teljesítőképességet.

Kevesen tudják, hogy a zabtejet nagyon könnyű elkészíteni, és a növény értékes tápanyagai abszolút megmaradnak az eljárás során. Kevesebb macerával összeüthető, mint a zabkása, ráadásul a bolti zabtej töredékáráért. Fél kiló finom szemű zabpelyhet alig két-háromszáz forintért kaphatunk a boltban, egy liternyi zabtej előállításához pedig alig száz grammnyi zab szükséges.

Így készíts házi zabtejet olcsón, egyszerűen

Hozzávalók:

  • 100 g zabpehely,
  • 1 liter tisztított víz – ha előzőleg felforraljuk, majd lehűtjük, az is jó,
  • 1 csipet só,
  • édesítés céljából méz – kihagyható.

A zabpelyhet beáztatjuk annyi vízbe, hogy ellepje, majd egy éjszakára állni hagyjuk benne. Nem muszáj ennyit várni vele, ha pár órácskát ázik, már az is megfelel. A megduzzadt zabpehelyről leszűrjük a vizet, turmixgépbe tesszük, és felöntjük egy pohár tisztított vízzel.

Amikor eléri a pépes állagot, hozzáöntjük a maradék vizet, hogy egy litert kapjunk, megszórjuk egy csipetnyi sóval, és kevéske mézet keverünk hozzá, ha a zab természetes íze számunkra nem elég édes. Diéta esetén ez a momentum abszolút kihagyható. Tovább turmixoljuk a pépet, majd apró lyukú szűrőn, esetleg sajtruhán átszűrjük, és így kapjuk meg a zabtejet a masszától elkülönülő folyadék formájában.

A zabtejet sokféleképpen felhasználhatjuk amellett, hogy önmagában is ízletes, frissítő italt szolgáltat: a kávénkba keverhetjük, gyümölcsös turmixitalok, sütemények alapanyaga lehet, sőt, a reggeli müzlinket is nyakon önthetjük vele. A zabtej előállításakor keletkezett pépet sem muszáj kidobnunk, hiszen friss vagy aszalt gyümölccsel összekeverve remek kását készíthetünk belőle, vagy felhasználhatjuk szépítő bőrradír, esetleg arcpakolás alapanyagaként.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés