Valami azt súgja, hogy 2020 Selena Gomez éve lesz. Az énekesnő új albuma januárban debütált Rare címmel, és máris óriási sikert aratott. Ahogy ő is elmondta, az album egyfajta új kezdet számára, és ennek hatása máris kiült a megjelenésére is.

Selena Gomez csak úgy ragyog

Mióta 2018 márciusában véglett szakított Justin Bieberrel idegösszeroppanások és érzelmi hullámvölgyek jellemezték az énekes-színésznőt, tehát mondhatni nem volt éppen a legjobb passzban. Úgy tűnik, mostanra sikerült a nehézségeken túllendülnie, hiszen a január 11-én bemutatott Dolittle című film premierjén csak úgy ragyogott.

Egy csodaszép fekete-rózsaszín Givenchy ruhában pompázott, amihez frizurát is kitűnően választott. Egyszerű, hátrafésült kontyot viselt, amiben látni némi furfangot, de összességében egy visszafogott, klasszikus és nagyon nőies megjelenést kölcsönzött Selenának. Mostanában gyakran kapták lencsevégre ilyen frizurával, amibe plusz csavart visz a középválaszték.

Mi csak támogatni tudjuk, hogy ezentúl minél gyakrabban hordja így a haját, mert nagyon jól áll neki. Szépen kiemeli az arcot, a kiegészítők is érvényesülni tudnak és egyszerű elkészíteni. Ha nem is pont ugyan ilyet, de hasonlóan gyönyörűeket ebben a cikkben is találsz.

Képek: Getty Images/Tibrina Hobson, Jon Kopaloff, Kevin Winter.

  • Megosztás:
hirdetés