Egy-egy rohanós reggelen nem mindig van idő arra, hogy az ember szépen, komótosan megreggelizzen, így vagy egyáltalán nem is eszik, vagy próbál olyan opciót keresni, amivel villámgyorsan letudhatja a problémát. A reggeli a nap legfontosabb étkezése, így mindenképpen ajánlott valamit fogyasztani, és ha már így van, olyasmit, amivel egy óra múlva még nem fog korogni a has.

A zabkása vagy a protein shake a jobb?

Én személy szerint szívesen dobok össze egy gyors zabkását, ami nagyjából öt perc alatt kész van, viszont macerás, hiszen várni kell, míg ehetőre hűl. Ha sietek, mézet, fahéjat és kardamomot teszek csak bele, ha több időm van, gyümölcsökkel, magfélékkel is gazdagítom. A zab kiváló rostforrás, így jó időre eltelít, és még az emésztést is támogatja. Sok ásványi anyagot, többek között kalciumot, mangánt, szelént, magnéziumot és vasat tartalmaz, a megfelelő ételekkel kombinálva pedig még jobban felturbózhatod a hatását.

Egy szó, mint száz, ha gyors reggelit akarok általában ezt eszem, de ha öt percnél kevesebb időre redukálhatom a reggelikészítést azt még jobban értékelem. Ezért is örültem, hogy volt lehetőségem kipróbálni az activé Fibershake izgalmas shake-jeit, aminek az elkészítéséhez állítólag csupán egy perc szükséges. Többféle ízben is kapható, reggel éhgyomorra legjobban a mogyoróvaj ízesítésű esett a legjobban, de többek között csokis, vaníliás, almás-fahéjas és fűszeres sütőtök ízben is elérhető.

Vízzel vagy bármilyen tejjel elkeverheted, én rizstejet használtam. Maga az elkészítése tényleg csak egy perc, amennyiben inni szeretnéd, de ha már kanalaznád, akkor pár percet várnod kell, míg a rostok megduzzadnak, és pudingszerűvé válik. Én az utóbbi opciót preferáltam, tehát, ha a zabkása elkészítési idejével hasonlítom össze, nagyjából ugyanannyi, annyi különbséggel, hogy ezt 4-5 perc után azonnal fogyaszthatom.

Az elkészítési idejénél viszont jobban érdekelt az, hogy vajon betartja-e az ígéretét, és órákig nem fogom éhesnek érezni magam, miután megettem. Amikor bekanalaztam, kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, mert egyáltalán nem éreztem, hogy degeszre ettem volna magam, pedig az adag nem volt éppen kicsi. Szerencsére épp indultam el otthonról, így a következő pár órában lehetőségem sem lett volna bármit is enni. Nagyon meglepődtem, amikor nagyjából öt óra elteltével éreztem először, hogy most már jó lenne harapni valamit.

A shake a rostos útifű maghéjon, guarliszten és inulinon kívül tejsavó fehérjét és növényi koffein tartalmú guarana-t tartalmaz, amik táplálják és energizálják a testet. Gluténmentes, így az arra érzékenyek is fogyaszthatják.

Összességében betartotta, amit ígért, és úgy vélem jó opció lehet azoknak, akik a lehető legkevesebb macerával akarják a reggelit megoldani, vagy akik eddig egyáltalán nem is ettek. Viszont a zabkásával összehasonlítva számomra ugyanaz volt az eredmény, ami a hosszútávú jóllakottság érzését illeti, így a későbbiekben tényleg csak az idő szabhatja meg, melyiket válasszam.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés