Bárhogy öltözködünk, azzal megalapozzuk az első benyomást önmagunkról. Te mit gondolnál az alábbi 15 nőről, ha csak az átváltoztatásuk előtti vagy utáni képeket látnád róluk?

Nem a divat, hanem az öltözködési stílusunk az, mely meghatároz minket, és sokat elárul rólunk. Már az első pillanatokban képet ad az egyéniségünkről, a lelkiállapotunkról, és nemcsak arról a személyről közvetít információt a külvilág felé, akik vagyunk, hanem azt a nőt is magába foglalja, akivé lenni szeretnénk.

A stílusunk leleplez minket, hogyan éljük meg nőiességünket, mennyire hiszünk önmagunkban, és ismerjük-e a saját testalkatunk előnyeit, illetve korlátait. Ám a megjelenésünk éppúgy mankó is lehet, mely önbizalmat adhat az élet bármely területén.

Konstantin Bogomolov, elismert, lett származású stylist és divatelemző karrierje nagy részét annak szentelte, hogy megtalálja az emberek számára a hozzájuk legjobban passzoló megjelenést és öltözéket, mely leginkább kifejezi és kinyitja az addig elnyomott személyiségüket.

A tanárként is ténykedő Bogomolov arra nevelte tanítványait, hogy tisztelettel és gondos körültekintéssel kezeljék azokat a személyeket, akiknek feltárják valódi énjét a teljes átalakításukkal. A Bright Side különleges összeállítást készített a Bogomolov és tanítványai által végzett, legemlékezetesebb munkákból, melyek kiválóan szemléltetik, mennyit számít a jól eltalált, belső énünkkel, illetve külső adottságainkkal egyaránt harmonizáló öltözék, smink és frizura.

  • Megosztás:
hirdetés