Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármit megtehetünk a hajunkkal, ám ez a történet rávilágít, hogy mennyire nem. Még a kedvenc frizuránk is okozhat maradandó hajsérüléseket.

Diva Hollands még csak 22 éves, de hajának nagy részét már elvesztette, egy egészen banálisnak tűnő ok miatt, mert gyakran viselte feszes kontyba tűzve a haját. A történetből kiderül, hogy ez az eset bárkivel előfordulhat, aki gyakran hordja összefogva tincseit, és éveken át nem hagyja lélegezni, lógni, pihenni. Diva gyerekkorában kezdett táncolni, 13 évesen pedig már Anglia egyik menő balettintézetébe járt. A próbák és a fellépések miatt gyakran kényszerült arra, hogy haját szorosan a feje tetejére tűzze, és előfordult, hogy estére sem engedte ki loboncát.

Ennek következtében haja foltokban kihullott: a homlokánál és a halántékánál egészen kikoptak a szálak. Mivel az iskolában állandó inzultusnak volt kitéve megritkult hajzuhataga miatt, a fiatal lány feladta előtte álló táncos karrierjét, és 18 éves korában visszavonult. Kopasz foltjait hajpántokkal igyekezett eltakarni, melyektől még akkor sem szabadult meg, amikor megismerte élete párját. Miután megszülettek közös gyermekeik, Diva haja a hormonváltozás következtében még jobban megritkult. Ekkor keresett fel egy hajbeültetéssel foglalkozó klinikát, mely sikeresen kezeli az övéhez hasonló, a hajhagymák traumájából fakadó hajvesztéseket. Megdöbbentő fotóival, minden nőnek üzenni szeretne.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Megosztás:
hirdetés