Sokan szeretnének a sztárokra hasonlítani, ezért leutánozzák azok sminkjét, frizuráját, öltözködési stílusát.

Vannak azonban, akik ennél is messzebbre mennek, és kedvenc hírességük teljes másai szeretnének lenni, ezért pedig akár többször is kés alá fekszenek. Így tett az iráni Sahar Tabar is, aki már több mint ötven plasztikai műtéten van túl. Célja, hogy úgy nézzen ki, mint Angelina Jolie, és bár még csak 19 éves, már most teljesen eltorzította az arcát a sok beavatkozás. Amennyiben persze nem valamilyen szándékosan gyártott álhírről van szó.

Sahar a műtétek előtt nagyon szép lány volt, ahogyan az a fenti képen is látszik, de természetes vonásai nem emlékeztettek a színésznőéire, ezért teljesen meg kellett változtatni az arca felépítését. Most már nyomokban hasonlít Angelinára, de sajnos inkább úgy néz ki, mintha halloweeni maszkot öltött volna magára.

Az elmúlt napokban a képei futótűzként terjedtek az interneten, és záporoztak a negatív kommentek. Voltak, akik szerint a lány olyan lett, mint egy zombi, mások A halott menyasszony című mese címszereplőjéhez hasonlították.

A képein általában erős sminket visel, a festék nélkül azért kevésbé sokkoló az összhatás. Az alábbi videóban ezt is láthatod.

Sahar mindössze néhány hónap alatt vállalta a több tucat műtétet, és közben szigorú diétára is fogta magát, hogy olyan vékonyra fogyjon, mint ideálja – a 19 éves lány most már alig negyven kilogrammot nyom.

  • Megosztás:
hirdetés