Az énekesnő szereti az ütős sminket, és szinte soha nem is mutatkozik több réteg alapozó, vörös rúzs, illetve a már védjegyévé vált cicás tusvonal nélkül. Most felfedte, milyen az arca valójában!

Christina Aguilera a vele készített interjúban nem is tagadja, hogy inkább a látványos, maszkhatású sminket kedveli, de úgy érzi, nagyon felszabadító tud lenni a nők számára, ha időnként a valódi, nyers szépségük is megmutatkozik.

Az énekesnőt a Paper magazin választotta modelljének az Átváltoztatás című képsorozatához, melynek nem is annyira a meztelen, sminkmentes arc, hanem inkább a másfajta megjelenés áll a középpontjában.

Christina Aguilera eddig még nem sok esélyt adott rajongóinak arra, hogy megismerjék a valódi arcát, mely a vastag alapozóréteg alatt lapul. Pedig kellett volna, mert a natúr bőre egészen más képet mutat róla: rózsás orcájával, aranybarna szeplőivel már-már kislányos az énekesnő megjelenése.

Azért a szexis, extravagáns énjét sem dobta sutba a magazin kedvéért: készült egy-két nagyon dögös beállítás, és bizony a feltűnő szem- és szájsminkek is előkerültek, melyek erős kontrasztot teremtettek az alapozó nélküli arcon. Egy kép erejéig pőre testét is megmutatta az énekesnő, áttetsző, vizes ruhában, mely csak itt-ott takar.

  • Megosztás:
hirdetés