Bár a 23 éves Frankie Sandford még nem jutott el a világhírig, The Saturdays nevű együttesét számos országban ismerik. A banda öt lányból áll, és nem Frankie-t hallhatjuk a legtöbbször szólót énekelni a dalokban, mégis ő az, akiről a legtöbbet cikkeznek a lapok. 

A befutás előtt komoly szinten táncolt, majd fiatal kora ellenére egy bárban kezdett dolgozni. Karrierje akkor indult be, amikor a brit S Club 8 együttes tagja lett. Akkoriban még csak tizenéves volt, és a zenekar nem sokáig volt az élen, de Frankie – a többi taggal ellentétben – a feloszlás után sem tűnt el a süllyesztőben. Két évre rá már abban a sikeres lánybandában tevékenykedett, ahol most is.

Sokan nem énekhangjáról ismerik, hanem változatos szerelmi életéről. Számos új rajongót, majd haragost hozott neki az az eset, amikor évekig a McFly együttes basszusgitárosával járt, és az ünnepek előtt faképnél hagyta őt. 

A közösségi oldalakon nyíltan támadták a gitáros Dougie Poynter rajongói, mert az exbarátot nagyon megviselte a szakítás, még öngyilkosságot is megkísérelt. Ám, amikor az incidens körül lecsendesültek a dolgok, Frankie ismét úgy szerepelt a köztudatban, mint a lány, aki még az énektudásánál is jobban öltözködik.

Azért Frankie is megszenvedte a szakítás utáni hónapokat. Tavaly rehabilitációs klinikán kezelték, mert depressziós volt, de étkezési zavar, drog- vagy alkoholprobléma nem állt fenn nála. A nehéz időszak után sikeresen talpra állt, és egy éve ismét minden rendben van körülötte.

Többször választották az év legszexibb női közé, és a legjobb fenék tulajdonosa címet is elnyerte. Számos televíziós produkcióban megjelent, és különböző jótékonysági kampányokban is szerepelt. Olyan márkák reklámarca lett, mint a Veet vagy az Impulse.

Az együttes is felismerte, hogy Frankie megjelenését sokan kísérik figyelemmel, és le is utánozzák. Kiadtak egy könyvet a történetükről, melyben a lány stílustanácsokkal látja el a rajongókat. 

  • Megosztás:
hirdetés