Hogy reggeli előtt vagy utána érdemes-e edzeni, gyakorta foglalkoztatja a rendszeresen sportolókat. Eddig még nem sikerült biztos álláspontot foglalni a kérdésben, hiszen mindkét verziónak van előnye és hátránya is. Hogy melyiket választjuk, attól függ, mit akarunk elérni a tornával.

Reggeli előtt

Az éhgyomorra végzett intenzív testedzés bizonyítottan több testzsírt éget el, mintha egy kiadós étkezés után, napközben tennénk azt. Egy túlsúlyos embereken végzett kísérlet során két csoportot hoztak létre. Az egyik egy órát sétált reggeli előtt, a másik két órát gyalogolt egy kalória- és szénhidrátdús étkezés után. Attól a csoporttól, amelyik éhgyomorra edzett, vér-és zsírszövetmintát vettek egy órával séta előtt és az után. Ebből az derült ki, hogy két olyan gén is aktiválódott – PDK4, HSL -, és növekedésnek indult, ami segíti a zsírégetést, és tartósan hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

Ennek az az oka, hogy az éhgyomorra végzett edzéshez a tápanyaghiány miatt több energiára van szüksége a szervezetnek, amit nem tud másból kinyerni, mint a zsírszövetekből. Minél intenzívebb az edzés, annál több zsír kerül elégetésre, így súlyvesztés céljából mindenképpen a reggeli edzés a hatásosabb. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy leesik a vércukorszint, és szédülés, ájulás következik be. Ez alkattól függ, aki felkelés után rögtön igényli az étkezést, ne kísérletezzen tornával, mert rosszul lehet. Még egy jótékony hatása a reggeli edzésnek, hogy stimulálja a vércukorszintet is.

Étkezés után

Az étkezés utáni tornával mindenképpen várni kell egy-két órát, erről egy korábbi cikkünkben is írtunk már, ahol szakértő fejtette ki gondolatait a témában. Evés után a zsírszövetek a tápanyag feldolgozásában vesznek részt, így zsírcsökkentés céljából a torna kevésbé hatásos. Ugyanakkor a testet tápanyaggal és energiával látjuk el, emiatt intenzívebben és élénkebben tudjuk végezni a gyakorlatokat. Így izomépítésre, erősítésre hatékonyabb lehet az evés utáni edzés.

Mit együnk edzés előtt?

Amennyiben úgy döntesz, vagy az igényeidnek, alkati adottságaidnak megfelelően az evés utáni edzést választod, mindenképpen proteinben gazdag ételeket fogyassz, hiszen ez létfontosságú az izomépítéshez és a megfelelő energiaszinthez. Ez lehet tojás, joghurt, hal vagy csirke. A szénhidrátok közül a magas rosttartalmú zabpehely és a banán lehet jó választás. Az ajánlott ételekről edzés előtt és után többet is olvashatsz itt. Persze, ne felejts el inni se, hiszen a verejtékkel távozó vízveszteség pótlása is legalább olyan fontos, mint az étkezés!

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés