A divat- és a szépségipar már sokat változtatott azon, hogy a nőket sokkal autentikusabban, őszintébben és sokszínűbben mutassa be – azonban még mindig nem tettünk eleget.

A nők 70%-a érzi úgy, hogy nincs reprezentálva azokon a fotókon, amelyeket nap, mint nap lát. A legtöbben ismerjük azt a mondást, hogy „nem válhatsz azzá, akit, vagy amit nem láttál még soha”, mégis, a körülöttünk levő képek olyan szépségideálokat mutatnak be, amelyek nem realisztikusak, és csak egy töredékét mutatják be a szépségünknek, annak, akik vagyunk, akik lehetnénk, és amit elérhetnénk.

A nők életét minden nap ezek a hatások, sztereotípiák és kirekesztő nézetek limitálják a kisebb és a nagyobb, fontosabb kérdésekben, helyzetekben is. Mindez hatással van az egészségünkre, a kapcsolatainkra és a lehetőségeinkre.

A szépség- és a divatipar nagyrészt sztereotípiákra és kirekesztő ábrázolásmódokra épül már a kezdetektől fogva – ha pedig a probléma része vagyunk, akkor a megoldásnak is a részeseivé kell válnunk mindnyájunknak.

Őszinte képek nőkről, a világ minden tájáról

A Dove pontosan ezért működött együtt a Getty Images kép-adatbázissal és a Girlgaze-el, egy női fotósokat egyesítő kreatív szervezettel. Közösen hozták létre a #ShowUs, magyarul #Mutasdmeg projektet, mely a világ legnagyobb olyan stockfotó gyűjteménye lett, amelyet nők készítettek, és amely arra hivatott, hogy lerombolja a szépségideálokat és sztereotípiákat azzal, hogy őszintén úgy mutat meg minket, ahogy vagyunk, nem pedig úgy, amilyennek mások szerint lennünk kéne.

 

A kollekció több mint ötezer, nőket ábrázoló fotót tartalmaz a világ 39 országából, és ez még csak a kezdet. Nincsenek digitális trükkök, a valóság elferdítése, csak tagadás nélküli, mindenkit elfogadó valódi szépség. Minden egyes képet a női fotósok globális közössége, a Girlgaze fotósai készítettek. Ráadásul egyedülálló módon és a világon először a képeken szereplő nők definiálták a fotójukhoz csatolt keresőcímkéket, tageket, hogy ezáltal ők határozhassák meg azt, hogy hogyan szeretnék magukat láttatni, milyen keresőszavakra jelenjen meg a portréjuk.

Ráadásul ennél még többről van szó. Minden ilyen letöltött kép a női fotósokat támogatja, valamint tovább segít abban is, hogy a fotókollekció tovább bővüljön, így pedig minden média- és hirdetőfelület egyre inkább reflektálni tudjon és figyeljen a nők autentikus megjelenítésére.

Magyarok is csatlakoztak a projekthez

Mindannyiunk feladata, hogy kibővítsük azt a vizuális nyelvet, ahogy ábrázolnak bennünket, ezért a Dove magyar csapata is bekapcsolódott a projektbe. Három gyönyörű magyar nőről készített képeket Szombat Éva, aki a Girlgaze fotósait képviselte – Markó Barbara sikeres cégtulajdonos mellett feltűnik Szegedi Kata, aki elismert divattervezőként dolgozik, és a vitiligo nagykövet Széles Adrienn is.

Mutassuk meg a világnak, hogy milyen a mindenkit elfogadó szépség, hogy együtt meg tudjuk mutatni azt is, hogy minden lehetséges.

Kiemelt kép: Sophie Mayanne/Project #ShowUs/Getty Images.

Képek: Dove #ShowUs Project, Getty Images.

Forrás: Dove #MutasdMeg kampány.

  • Megosztás:
hirdetés