A modellként és színésznőként is ismert Lauren Huttonról nehéz elhinni, hogy már túllépte a hetvenet. Épp olyan szexis, mint fiatalon, pedig nem gyötri magát, hogy eltüntesse ráncait.

hirdetés

Lauren Hutton épp olyan üde, természetes szépség, mint amilyen a hetvenes években volt, amikor az egyik legsikeresebb, legjobban fizetett modellként tartották számon. Negyvennél is többször került a Vogue címlapjára, de az arca filmekből is ismerős lehet: játszott az Amerikai dzsigoló, az 54 és az Apám, a hős című alkotásokban, de számos más alakításával is sikert aratott.

Tavaly a Bottega Veneta tavaszi-nyári kampányában szerepelt, idén pedig az Anthropologie 2018-as őszi kollekcióját mutatja be, fiatalabb modellekkel karöltve. A fotóin csak ámulni lehet, hiszen Lauren Hutton gyönyörűbb és nőiesebb, mint valaha, pedig nem szabatta át az arcát, hogy fiatalabbnak tűnjön, sőt, nem engedte retusálni ráncait, mert azt vallja: az életkor nem számít, tulajdonképpen egy nő bármikor szép lehet.

  • Megosztás:
hirdetés