Sara Geurts egy idős nő testében él, és erre a ritka betegsége kényszerítette. Soha nem fogja megtudni, milyen lenne a fiatal arca, kiállásával mégis erőt ad másoknak.

Mint minden kislány, ő is arra vágyott, hogyha felnő, modell lehessen. Aztán tízéves korában minden álmát porrá zúzta egy diagnózis, mely meghatározta további sorsát. A 26 éves nő egy ritka genetikai rendellenességben, Ehlers-Danlos-szindrómában szenved, mely a kötőszöveteket érinti, és nagyon nyúlékony, sérülékeny bőrszöveteket, valamint szokatlanul hajlékony ízületeket eredményez. Mivel nagyon kevés, minimális kollagén termelődik a szervezetében, Sara jóval idősebbnek néz ki a koránál. A bőre megnyúlt, elvesztette feszességét, ennek köszönheti korai ráncait. A betegség maga nem gyógyítható, vagyis a ráncosodás folyamata visszafordíthatatlan.

Bár kamaszkorban minden lány bizonytalan, ami a saját testképét illeti, érthetően őt sokkal jobban megviselte ez az időszak. Megpróbálta leplezni betegségét, hazudozott arról, miért néz ki másképp, mint a többiek, de aztán idővel feladta a harcot, hiszen már nem lehetett letagadni a nyilvánvalót. Húszas éveinek elején Geurts testképe teljesen megváltozott.

Váratlan fordulatként másképp kezdett el gondolni a külsejére: minden ráncot egyedi, művészi mintának vélt, és észrevette, hogy bőre olyan, mint egy ruha, és annak megfelelően kezdett viszonyulni hozzá, vagyis büszkén viselte. Végül, ahogy megjött az önbizalma, a nagy álma is beteljesült: miután felkérték, a nők tökéletlenségét dicsérő Love Your Lines kampány modellje és arca lett. Lelki ereje épp olyan egyedi, mint a bőre!

  • Megosztás:
hirdetés