Volt idő, amikor törékeny tizenéves leánykák uralták a kifutót, most azonban úgy néz ki, fordult a kocka, és kezd félrecsusszanni a divatipar szemellenzője.
A divatvilág hosszú ideig a tökéletesség hajhászásáról és az ideálkergetésről volt híres. A nyolcvanas években még nagyon szigorú elvárásoknak kellett megfelelnie a manökeneknek az alkatukat, korukat, frizurájukat illetően. Egy ideje egészen más szempontok alapján zajlanak a divatbemutatókat megelőző castingok, főleg, amióta kimagasló figyelem és hírverés, valamint pozitív megerősítések hada övezi azokat a divatcégeket, akik tetovált, kopasz, pluszos méretű, várandós vagy idősödő modelleket engednek a kifutókra.
Míg korábban a harminc-negyven évesnél idősebb manökenek már csak reklámfelkérésekben reménykedhettek, most, az elfogadás és sokszínűség jegyében majdhogynem kapósabbak a divathetek időszakában, mint a serdülőkor küszöbét épp csak átlépő nőtársaik. Persze még mindig akadnak olyan divatházak, melyek konokul ellenállnak a változás szelének, és a régi, berögzült szépségsémákat követik, így sajnos nem beszélhetünk teljes változásról.
Pedig manapság, az önelfogadásról szóló kampányok és internetes mozgalmak idejében, amikor egyre többen emelik fel hangjukat az álságos divatreklámok, a szanaszét retusált fotók, valamint az egészségtelen soványság ünneplése ellen, már nem igazán tudják fenntartani a tökéletesség mítoszát.
A nők zöme ugyanis megcsömörlött a túlragozott, tökéletes szépségtől, és sokkal inkább arra vágyik, hogy egyedi és különleges legyen, a testi hibáival, a korával, illetve a hiányosságaival együtt. Az alábbi modellek üzenete pont nekik szól: ők azt közvetítik a nők felé, hogy a szépség nem korfüggő, és egy középkorú nő is lehet éppolyan dögös, mint a huszonévesek.