Biztosan veled is megesett már, hogy a kelleténél kicsit több szálat húztál ki a szemöldöködből. Ilyenkor nem kell elkeseredni, mert egy szemöldökceruzával vagy úgynevezett szemöldökporral anélkül ki lehet javítani a hibát, hogy az bárkinek feltűnne. Ráadásul ezzel a technikával csodásan kiemelheted a szemeidet is.

A ceruzának és a pornak természetesen megvannak a maga előnyei és hátrányai. A por valamivel természetesebb hatású, de ezt inkább akkor ajánljuk, ha nagyon sokat rontottál. Kisebb hibák elkendőzésére a ceruza is tökéletesen megfelel, ráadásul ezzel könnyebb is dolgozni.

Ha nagy a baj

Első lépésként egy tiszta, nem használt szempillaspirál keféjével fésüld át a szemöldöködet, hogy láthatóvá váljon a szemöldök íve. Ez nagyon fontos, hiszen a szemöldök adja meg az arc és a szemek karakterét, ezért nem mindegy, milyen formát vesz fel.

Ezután apró mozdulatokkal rajzold meg az egyik szemöldököd ívét, vigyázva arra, hogy ne legyen túl vastag és természetellenesen ívelt, vagyis kövesse az eredeti formát. Ha ezzel megvagy, ugyanígy járj el a másik oldal emelkedő ívén is, de mindig figyeld közben az előző oldalt, hogy egyformák legyenek a vonalak.

Mérd ki, hol kell a szemöldök csúcsának lennie – ezt az orr külső felétől a pupilla szélén végigvezetett vonallal tudod megállapítani -, majd a végső pontot is jelöld be – ezt az orr és a külső szemzug láthatatlan vonala alapján tudod bemérni. Ezek alapján húzd meg a lefelé ereszkedő ívet is mind a két oldalon.

Kisebb hiba esetén

Természetesen nem minden esetben van arra szükség, hogy a saját szemöldökformádra ennyire ráerősíts, hiszen sokszor csak egy-egy szálat kell házilag pótolni. Ebben az esetben különösen praktikus a ceruza használata, mert az általa megrajzolt vonal olyan, mintha valóban a szemöldököd egy szála lenne, vagyis tökéletesen természetesnek hat. Persze ebben az esetben sem szabad megfeledkezni a szemöldök átfésüléséről.

  • Megosztás:
hirdetés