Gondos fényvédelem mellett is előfordulhat, hogy kicsit megpirul a bőr a napon. Az enyhe fokú napégés ellen egyszerű házi praktikákat is bevethetsz, melyek nem csak hűsítik a sérült hámréteget, hanem elősegítik regenerálódását és gyógyulását.

hirdetés

Az erős UV-sugarak miatt manapság még megfelelő fényvédelemmel együtt is könnyedén megeshet, hogy egy-egy terület jobban lepirul. A napégés elsőfokú égés, ilyenkor a bőr fájdalmassá, pirossá válik, súlyosabb esetekben hólyagok jelenhetnek meg a bőrfelületen. Kivörösödés, erős fájdalom, hólyagok vagy szédülés esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, mivel ezen már nem segítenek a házi csodaszerek.

Napozás előtt mindig fontos a fényvédelem, hiszen a leégés nyoma, valamint a sejtek károsodása évek múltán látványos lenyomatot hagy a bőrön, többnyire ráncok, foltok formájában. Ám még a megfelelő készítmények, és a fokozott odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy a bőrfelület a kelleténél jobban megpirul. A napégés csak órákkal később jelentkezik, legtöbbször estére válik vöröses árnyalatúvá az érintett terület.

A piros szín mellett a legnagyobb problémát az égő bőrérzet okozza. Erősebb napégés esetén fájdalmassá válik az érintés, az alvás, vagy épp a bőrrel szorosabban érintkező ruhák viselése. A kellemetlen tüneteket sajnos nem mulaszthatjuk el egyik pillanatról a másikra, ám az értékes hatóanyagok sokat segítenek.

Az erős napfény hatására a bőr veszít nedvességtartalmából, magyarán kiszárad. Ha a fényvédő nem nyújtott kellő védelmet, vagy nem kented be magad elég sűrűn, és túl sokáig tetted ki magad az UV-sugárzásnak, a bőrben beindul a védekezési mechanizmus, vagyis próbálja menteni a menthetőt. A sérült sejtek regenerálásban vitaminok, antioxidánsok nyújtanak segítséget.

Mivel az erős napsugárzás hatására szabad gyökök  keletkeznek a bőrben, ezek semlegesítéséhez szintén antioxidánsok támogatását veszi igénybe a szervezet. Ezért leégés esetén érdemes külsőleg is elősegíteni a bőr megújulási folyamatait, így a napozás utáni bőrnyugtató, E- és C-vitaminnal dúsított kencék mindenképp segíthetnek.

Így csökkenthető a napégés

A túlzott napozás nyomai már 15 perccel később jelentkeznek, ám minél több idő telik el, annál pirosabbá válik a bőr. Ezért sosem szabad kezeletlenül hagyni a területet, mivel előfordulhat, hogy reggelre még fájdalmasabb, vörösebb lesz a megpirult rész.

Hűsítő trükkök

A korai szakaszban jó megoldás lehet, ha hűsítő, nedves törülközőt teszel a bőrfelületre. Ezzel megakadályozható a további pirosság, és szinte minimalizálhatóak az égés kellemetlen tünetei.

Napégés ellen az egyik leghasznosabb növény az aloe vera, ami helyileg gyógyítja a károsodott felületet. A tiszta gélt többször érdemes felkenni, mivel hozzájárul a regenerálódáshoz, és csökkenti a fájó, kellemetlen tüneteket. A hatása tovább fokozható, ha hűtőszekrényben tárolod.

A lédús uborkaszeletek enyhítik a fájdalmat, valamint hűtött formában csökkentik az égő érzést. A bőr húzódását is minimalizálhatod préselt uborkalével, vagy hámozott, karikákra vágott uborkaszeletekkel, melyeket borogatásként alkalmazhatsz. Az uborkalé remekül hidratálja a bőrt, ráadásul bőrregeneráló hatású B-vitaminokban, C- és E-vitaminban is bővelkedik, és előfordul benne az A-elővitamin.

Antioxidánsokban bővelkedő kencék

A túlzásba vitt napozás után erős hatóanyagot tartalmazó kencéket nem szabad használni, mivel ezek tovább irritálhatják a sérült bőrfelületet, és mikrosérüléseket okozhatnak. A savas hámlasztást, retinolt, peelinget semmi esetre sem ajánljuk, és a bőrradíroknak úgyszintén jobb egy időre kimaradniuk a rutinból.

Előfordulhat, hogy az arc is megpirul, ilyenkor gyengéd, hidratáló lemosókat, krémeket ajánlanak a szakértők. Ezek táplálják, gyógyítják a sérült területet, és nem terhelik meg túlságosan a sérült bőrt. Az antioxidánsok pótlása úgyszintén nagyon fontos, ezért az E- és C-vitaminban gazdag szérumok, hidratálók segítenek helyreállítani a hámréteg elvesztett nedvességtartalmát.

A jó minőségű kakaóvaj szintén elősegítheti a bőr regenerálódását. Nagy mennyiségben tartalmaz E-vitamint, ráadásul a zsírsavak mellett antioxidáns hatású polifenolokban, flavonoidokban, és bőrvédő karotinoidokban is bővelkedik. A kakaóvaj nyugtatja az irritált hámréteget, és felveszi a harcot a szabad gyökökkel szemben.

Hidratálás

Már a bőrpír megjelenésekor azonnal árnyékba kell húzódni, hiszen a további napsugárzás csak súlyosbítja a tüneteket. Leégés során távozik a bőrből a nedvesség, ezért fontos a hidratálás. Igyál sok vizet, mivel ez is támogatja a sejtek egészséges működését.

Külsőleg a nyugtató, natúr hidratálókrémek segíthetnek, amelyekben van gyulladáscsökkentő összetevő, ilyen például a körömvirág vagy a panthenol. Az alkoholt, parabént, kőolajszármazékokat tartalmazó kozmetikumokat máskor is jó mellőzni, de ilyenkor még inkább kerülni kell a használatukat. Ezek nem engedik megfelelően lélegezni a bőrfelületet, így lassítják a gyógyulást.

Az egyik legelterjedtebb házi gyógymód napégés ellen a tejföl, mivel a hideg termék hűsíti a bőrt, ám a gyógyulási folyamatban nem vesz részt. A gyulladást sem csökkenti, ezért csak olyan leégésre javasolt, ami hamar elmúlna magától is. Ne hagyd sokáig a bőrön, mivel a tejtermékekben lévő baktériumok a károsodott bőrön hamar elszaporodhatnak.

A gyógyulási folyamatot értékes összetevőkkel lehet gyorsítani, ám a természetes hámlást sem szabad erőltetni. Az erős bőrradírok megsérthetik az érzékeny területeket, ezzel lassítva a regerálódást.

Napégés esetén a legfontosabb a megelőzés, hiszen az erős UV-sugarak bőrkárosodást okozhatnak, amelyek csak évekkel később jelentkeznek. Kerüld az erős napsugárzást, használj a bőrödnek megfelelő fényvédőt, naptejet, a napsütéses napokon pedig többször is kend be magad az efféle készítményekkel.

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés