Nyáron előfordul, hogy alkalmanként epilátorral szőrtelenítek, de a téli időszakban idő és energia hiányában inkább a borotvát választom, mert ez gyors és kényelmes. Hátránya viszont, hogy kevésbé tartós, és ugyanúgy benőhet utána a szőrszál, és begyulladhat a szőrtüsző, mint más módszerek esetén.

Ráadásul a hideg évszakokban egyébként is szárazabb a bőröm, mint általában, ezért két dologra kerestem megoldást: hogy ne kelljen kétnaponta borotválni a lábam és a hónaljam, valamint, hogy megszűnjön a száraz, irritált bőr problémája. Egy internetes fórumon találtam a Medifleur szőrtelenítés utáni, szőrnövekedést lassító, bőrnyugtató krémgélt, majd meg is vásároltam egy drogériában, ezer forintért, és még aznap este kipróbáltam.

A semleges, aloe verás illatú, kissé zselés állagú, hűsítő krémet borotválás után kentem a lábamra és a hónaljamra, majd mivel nagyon gyorsan beszívódott, még felvittem rá egy vékony réteg hidratáló krémet is. Már másnap este éreztem, hogy nincsenek apró, szúrós borosták ott, ahol egy nap után már meg szoktak jelenni, és még a harmadik napon sem történt semmi. A negyedik nap már kézzel lehetett érezni a kis szőrkezdeményeket, és nagyon közelről nézve látszódtak is, és ez az ötödik napra sem változott. Ekkor szőrtelenítettem újra, és ugyanúgy alkalmaztam a krémgélt, mint először.

Most pontosan egy hét telt el a második használat óta, de még mindig olyan a lábam, mintha legfeljebb tegnapelőtt borotváltam volna. Nem száradt ki, nem viszket, nincsenek gyulladt szőrtüszők és piros pöttyök, a bőröm puha és egyenletes. A hónaljamon valamivel kevésbé érvényesült a szőrnövekedést lassító hatás, de itt is megszűnt a borotva okozta bőrirritáció – a termék nálam tökéletesen bevált.

  • Megosztás:
hirdetés