Ősz hajlenövés, majd elrontott hajtőfestés elfedésére próbáltam ki a Syoss Root Retoucher lenövést elfedő hajszínező spray-t. Elárulom, meddig bírtam elodázni vele az utánfestést.

Korábban csak kísérletezgetés céljából festettem a hajamat, de ezek a boldog idők végleg elmúltak, amikor meglehetősen gyors ütemben őszülni kezdtem. Néhány kósza, ezüstös szál helyett rögtön hófehér tincseket kaptam, és, mivel sötét az alap hajszínem, a kontraszt miatt ordítóan szembetűnő az ősz lenövésem.

Ha engednék a bennem tomboló késztetésnek, havonta festenem kellene a frizurámat, hiszen négy hét után rendszerint már majdnem egy centiméteres az ősz sáv a fejtetőmön, ami nagyon elüt a kávébarna tincseimtől. Ám a gyakori hajfestés időben, pénzben mérve is nagy luxus, ezért igyekszem minél tovább húzni utánfestés nélkül.

Az eredeti hajszínemből csak az rémlik, hogy mindenki dicsérte a sötétbarna tincseimbe vegyülő, gesztenyebarnás reflexiókat. Ezt a kevert árnyalatot azóta sem tudtam elérni festékekkel, és tapasztalatból mondom, hogy még a fodrászok is gyakran elrontják. Legutóbb is ez történt. A felemás, kontrasztos alapszín átka ugyanis, hogy az ősz szálakon túlságosan vöröses lesz a gesztenyebarna, míg a sötét tincsek még sötétebbé válnak, így többnyire csíkos és nevetséges lesz a végeredmény, ha nem hozzáértő kezek végzik el a festést. Gyakran emiatt is halogatom a fodrászhoz járást, és inkább otthon próbálom megoldani a problémát.

Újabban a kávébarna hajfestékeknél maradok, mert egységes fedést nyújtanak, az ősz tincseket elfedő pigmentek nem lesznek világosabbak, és otthon is el tudom végezni a festést. Bár gyerek mellett még ez a művelet is nagy szervezést igényel, ezért legtöbbször ügyes trükkökkel igyekszem elfedni az ősz lenövést a következő hajfestésig. Ezért tűnt jó ötletnek a lenövést elfedő, hajszínező spray.

Segít a hajszínező spray?

Sokáig idegenkedtem a lenövést elfedő hajszínező spray használatától, mert vegyes dolgokat hallottam az efféle termékekről, de végül csak lekaptam egyet a polcról, a döntésemet pedig abszolút az ára határozta meg. Mivel legtöbbször Syoss hajfestéket használok, amivel elégedett vagyok, gondoltam, maradok ennél a márkánál, mert a Syoss Root Retoucher hajszínező spray a többihez képest olcsóbb.

Nagyon zavaró számomra, hogy a termék flakonján nem található pontos használati utasítás, az összetevők felsorolása mellett csak egy figyelmeztetés ordít bele az ember arcába azzal, hogy rendkívül tűzveszélyes. Ezt annyira túlragozták, hogy úgy éreztem, mintha egy bombát készülnék rádobni a hajamra, ami meglehetősen frusztrált a használat során.

Tudom, hasonló szöveggel látják el a hajlakkokat, és még nem találkoztam olyan hírrel, hogy valaki az alkalmazása közben felrobbant volna, de azért nem nyugtatott meg a felkiáltójelekkel teli felirat. Érdekes módon, az allergiás reakciókra vonatkozóan nincs figyelmeztetés, mint a hajfestékeken, ahogy olyan utasításokkal sem találkoztam, hogy védje a bőrét és a ruházatát – pedig hasznos lett volna. Ráadásul egy rakás olyan anyagot tartalmaz a hajszínező, aminek még a neve sem hangzik túl jól. Persze, tudom, a hajfestékek sem rózsaharmatból vannak, de azért egy dolgon kiakadtam: a termékben ugyanis alumínium található.

Meddig tolható ki vele a hajfestés?

Nagy aggódások közepette ugyan, de végül kipróbáltam. Fogalmam sincs, megfelelő távolságból fújtam-e a hajamra a mikrofinomságú ásványi pigmenteket, nekem ugyanis nemcsak a megcélzott hajtöveken szóródott szét a hajszínező, jutott belőle a kisminkelt arcomra, a kezemre, sőt, még a mosdókagylóra és a csempére is. Bár könnyen letörölhetőek a kis pöttyök, és nem hagynak nyomot, azért bosszantott a dolog.

A spray egyébként fagyos érzetet kelt a fejbőrön, füstöl, mint a veszedelem, így már értem, miért írták rá sokadik figyelmeztetésként, hogy csak jól szellőző helyiségben használható. Elsőre nem látható az eredménye, többször be kell fújni vele a felületet, mire megjelennek végre a sötétbarna pigmentek. A fedése jó, legalábbis egycentis lenövésen, és a sötétbarna árnyalat láthatatlanul összeolvadt a hajammal. Ennyi elég lett volna a boldogságomhoz, de sajnos nem huppanhattam bele az elégedettség puha felhőjébe.

A lenövést elfedő színező száradás után is elmászkál a tincsekről, valahányszor megigazítom a frizurámat, tűhegynyi fekete pöttyök borítják be a homlokomat, és sosem tudhatom, mikor maszatolom szét őket egy óvatlan mozdulattal. A sötétbarna színezőréteg egy darabig még fog, a kezemen is meglátszik, ha beletúrok a hajamba. Egy idő után furcsa módon megnyugszik, és nem akarja elhagyni a hajamat.

A termék használata nálam egy kis feszengést okozott, alig vártam, hogy otthon lemoshassam végre. Nem tartós, ez rá is van írva, hajmosással eltávolítható. Öt színben kapható, és egy flakon 25 alkalomra elegendő. Az ára 1900 forint körül mozog. Nem hiszem, hogy gyakran próbálkozni fogok vele, bár a segítségével még két héttel el tudtam tolni a következő hajfestést, és az előzőleg elrontott tőfestést is szuper jól korrigálta. Kár, hogy kicsit maszatol. Ha úgy tenné a dolgát, ahogy kell, és nem tartalmazna ijesztő anyagokat, akár három-négy héttel elodázható lenne az utánfestés. Így a két hajfestésem között megint csak hat hét telt el, de már ez is jobb a korábbi négy hétnél.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés