Nyáron alapozóréteg alá bújni nemcsak kényelmetlen, de ostoba dolog is, ugyanis a bőrnek szüksége van a napfényre. Persze érthető, ha a bőrhibák miatt úgy érzed, ez nem kivitelezhető, de a következőkben megmutatjuk, hogyan tudod a korrektort úgy használni, hogy az ne nehezítse el a bőrödet, mégis elfedje a nem kívánt sebeket, pattanásokat.

Nem bonyolult, és még annyi időt sem vesz igénybe reggelente, mint egy átlagos nappali smink.

Korrektor használata

Nyáron célszerű folyékony állagú korrektort használni, mert ezt könnyebben el lehet dolgozni, ráadásul kisebb a valószínűsége, hogy foltokat hagy az arcon. Tehát válassz a bőrszínednek megfelelő korrektort, nyomj egy keveset belőle a középső ujjbegyedre, és lassú, ütögető mozdulatokkal vidd fel a kívánt területre.

Ne dolgozz túl nagy mennyiséggel, és ne legyenek elnagyoltak a mozdulataid, ezzel kivédheted, hogy a korrektor szélei foltokat hagyjanak a bőrödön.

Amikor készen vagy, vegyél fel szintén az ujjbegyeddel egy kevés porpúdert, és hasonló ütögető mozdulatokkal rögzítsd a korrektort. Ha ügyesen dolgoztál, az eredmény nagyon naturális lesz.

  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés