Utánajártunk, hogy a sokak által ajánlott, elterjedt szépségtipp valóban működik-e, vagy internetes mendemonda csupán. Így került a körömlakk a hűtőbe.

Nem tartom magam potenciális körömlakkvásárlónak, hiszen csak nagyon ritkán jut időm még a legegyszerűbb, egyszínű manikűrre is. Pedig annyira szeretném, ha működne nálam, de én és a körömlakkok évek óta nem állunk jó barátságban.

Még a leggyorsabban száradó festékbe is képes vagyok belenyúlni, mert egyszerűen nem bírom kivárni azt a pár percet, amíg megszilárdul a lakk. Kísérleteztem már tartós fedést garantáló termékkel és házi géllakkszettel is: az előbbi tíz napig, az utóbbi három-négy hétig terjedő tartósságot ígér. Az eszközök jók voltak, követtem minden utasítást, az én körmeimről mégis mindig hamarabb lepergett és levált a végeredmény.

Nem bánok jól a körömlakkokkal, ez tény

Nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen nőszemély, aki a friss manikűrjével mosogat, cipőt súrol, vagy játszótéri sár- és fűfoltot vakargat ki a gyerek nadrágjából. Másoknál valahogy mégis jobban működik ez a körömfestés dolog. Az egyik megoldást abban láttam, ha gyorsabban szárad a festék, olyannyira, hogy ne érezzem kidobott időnek a várakozást, amíg mozdulatlanul tartom a kezeimet.

A másik könnyítő tényezőt pedig a körömlakk minőségének megőrzésében éreztem, hiszen annyira ritkán használok ilyen termékeket, hogy, mire a legközelebbi körömfestési kísérletemre kerül a sor, már a legjobb minőségű körömfestékem is csomóssá, ragacsossá, nyúlóssá válik. Ezért a tapasztalt szépségbloggerek tanácsára betettem a még működő körömlakkjaimat a hűtőszekrénybe. Ott csücsültek nagyjából egy hónapig, mire megint eljutottam odáig, hogy kipingáljam a körmeimet.

A hűtött lakk jól teljesít, de nem tesz csodát

A hűtőben tárolt körömlakk tényleg kezelhetőbb: könnyebben fel lehet vinni, az állaga pont megfelelő, nem ragacsos, de nem is folyik veszettül. A száradási ideje is gyorsabb, és egyenletesebb felületet ad a körmökön. A tartósságot sokan félreértik, nem a körmökön fog tovább tartani a lakk, hanem jóval hosszabb ideig megőrzi minőségét az üvegcsében.

Nálam két nap után megint lepattogzott a színréteg, de legalább addig szép volt, ez is nagy előrelépés az esetemben. A hűtőben tárolt festékkel még én is jól boldogultam, nem lett csíkos, foltos a manikűr, és a körömágyba sem folyt bele a festéktöbblet. Óriási nagy különbséget a felsoroltakon kívül nem tapasztaltam. Bár, ha csak ennyi teljesül, már megéri betenni a hűtőbe a lakkokat, viszont nem érdemes csodát várni ettől a trükktől.

  • Megosztás:
hirdetés