A highlighter használata minden évszakban közkedvelt, hiszen télen fényt ad a sápadt, fakó arcbőrnek, nyáron pedig a bőrön megcsillanó napsugarak látványát teszi még intenzívebbé.

hirdetés

A sminkben a kontúrozás és a pirosító után következik, együtt nagyszerűen visszaadják az arcnak az alapozó felvitelével elvett fényt. Persze csak mértékkel. Könnyű vele túlzásba esni, ugyanakkor épp ellenkező hatást vált ki a vastag rétegben felvitt termék.

Asleigh Ciucci sminkmester a következőket javasolja a természetes hatás eléréséért. Elsőként a mutató-, a középső- és gyűrűsujjra vigyél fel a termékből, majd érintsd hozzá őket a másik kezed ugyanezen ujjaihoz. Ezután fel-le irányuló mozdulatokkal vidd fel a terméket az arccsontra, majd a szemöldökcsontot és az orrhegyet hangsúlyozd csak. Ízlés szerint lehet még az orrnyeregre, az ajkak felső részére, az áll és a homlok közepére is tenni, de az igazán visszafogott megjelenéshez csak az említett három területet hangsúlyozd. Ujjak helyett egy lapos legyezőecsetet is használhatsz, ilyenkor figyelj, hogy apránként adagolt a terméket a hangsúlyozandó területekre.

Amennyiben soknak ítéled az elért hatást, fogj egy benedvesített sminkszivacsot, és itasd fel a felesleget. Jó erre a célra egy száraz púderecset is, amit körkörös, gyengéd mozdulatokkal alkalmazva szintén visszavehetsz a csillogásból.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés